Hogyha megérik a búza, Szegény ember learatja; Megért szívem búbánatja, A halál lekaszálhatja.

Kapcsolódó idézetek

1. Szívemet hagyom hidúl; Lásd, hogyan mégy rajta át, Mert alatta tenger a bú, S a sohajtás fergeteg. Vörösmarty Mihály
2. Ó ne szeress, ó ne, szegény halandó! Földi virágból fonsz remény-füzért, S a föld virága múló, hervadandó, Lehull, ha nyílt, ha néhány perczet ért. Hegedűs István
3. Naponként árvább egy reménynyel, S egy csalódással gazdagabb, Szivünkből ekként fogy az élet, Cseppenként igy fogy, igy apad. Szendrey Júlia
4. Úgy sújtja a földit az ég, Hogy eszét teszi tönkre. Aki rossznak látja a jót, Csak percekig él - s vesztébe rohan. Szophoklész
5. Nehéz a szivem, hiszen bút fogan: örömöm tán a büntetések hozzák, hogy sírva nézem majd ha boldogan sétálsz azzal, ki méltóbb lesz tehozzád. József Attila
6. Méreg a dal édes méze; S mit a költő a lantnak ad, Szivének mindenik virága, Éltéből egy-egy drága nap. Petőfi Sándor
7. Itt - szívem mellett, itt rágja egy féreg... Érzem, mint mardossa azt... A halált én magammal hordom! - Szárazak szemeim, mint a mező az aszály idején! Orcám sárga, mint az érett kalász. Érlelődöm én is a betakarításra. Lehullott testem, mint a megszedett szőlőtő. Közel van a lemetszés ideje. Légyen meg a te akaratod. Kármán József
8. Mit számít a személyes sors? Oly erősen érzem, hogy ugyanaz történik az emberekkel, ami a búzával: ha nem vetik el a földbe, hogy kikeljen, mit ér az egész? Végül megőrlik a malomkövek között, hogy kenyeret süssenek belőle. Vincent Van Gogh
9. Fáj, ami nincs és fájó, ami van. Nincs más, mint a remény, ami megvigasztal a rosszban: eljön majd a halál, balsorsom nem örök. Publius Naso Ovidius
10. Fáj néha minden, fáj néha az egész életem, fáj, hogy az élet véges, Fáj, hogy sosem, sosem végtelen.