Homlokán a harag rőt koszorújával s szinte tántorogva nehéz igazával indul Temesvárra süllyedni jeltelen, szörnyû mocsaradba, magyar történelem!

Kapcsolódó idézetek

1. A honvágy, mint a keselyû, lecsap, és lelkembe váj a fájdalom éles karmaival, mint a kiáltás, kiszakad a szívből, réges-régi napok legmélyéből, és mint a vihar, elragad... mint a vihar... Wladyslaw Stanislaw Reymont
2. Ment a hûtlen nehéz fejjel. Visszamenne, de ő már nem kell. Érzi, hálátlan lett sorsa, Keserû könnye arcát mossa. Edda
3. A sors ellenállhatatlanul sodor bele valami szörnyûségbe. Rejtő Jenő
4. Múltadban nincs öröm, Jövődben nincs remény, Hanyatló szép hazám! Miattad vérzem én. Bajza József
5. Hittel, élettel, magánnyal birokra keltem száz halállal. Tenéked nem volt hû hited, hó alatt szunnyadt életed, magányodat elrabolták vicsorgó, rabló farkashordák, te szelíd homlokú Magyarország.
6. A végzet lopva, hangtalan jár, Ott talál majd, hol nem várjuk már. Haragos szemmel les a viharban, De napsütésben csap le, titokban. William Cowper
7. Lelkünkbe szíva magyar földünk lelkét, Vérünkbe oltva ősök honszerelmét, Féltőn borulni minden magyar rögre, S hozzátapadni örökkön-örökre!... Sajó Sándor
8. Medréből kicsapva sok-sok ágra szakad az élet. Nehéz előre megállapítani, melyikben fogja sebesen hömpölyögtetni álnok, hitszegő árját. Ahol most elkeskenyedik, mint a folyó a homoksellőn, méghozzá annyira, hogy csúnya kavicsos fenekét is látni lehet - holnap megáradva zúdul tova bő vize. Mihail Solohov
9. Vándor vagyok. Zord eszmék vándora. Gond és harag pusztáit járja lábam. Lelkemben elvész édes sóhajod, Mint a madár-hang erdők viharában! Ábrányi Emil (ifj.)
10. Menj, karmos év. Menj, balsorsot hozó. Mélyre zuhanj az elmúlás ködében. Utánad nézek sújtottan, sötéten. Áprily Lajos