Hosszú órákat, egész életünket szánjuk arra, hogy ingóságokat szerezzünk magunknak, majd ezek segítségével, a kulturális korszellemnek engedelmeskedve, megosszuk a világgal a magunknak elképzelt életünket. Mindez ráerősít arra a törekvésünkre, hogy csodáljanak minket, és a külsőségeinket még lenyûgözőbbnek láttassuk. Valójában e késztetés válik a legfontosabbá számunkra. Már nem számít, ha rosszul bánunk másokkal, mindaddig, amíg jól nézünk ki. Az empátia mintha eltûnt volna a süllyesztőben, ahogy a VHS-videó.

Kapcsolódó idézetek

1. Görcsösen erőlködünk, hogy valóra váltsuk az álmainkat: mindazt, amiről azt gondoljuk, hogy jobbá teszi az életünket. Hajszoljuk a pénzt, a népszerûséget, a hírnevet, közben elveszítünk mindent, ami igazán fontos: az egyszerû dolgokat, a társaságot, a családot, a szeretetet. Mindazt, amit valószínûleg már megszereztünk.
2. Azoktól a dolgoktól félünk leginkább, melyekre legjobban szükségünk van, mint a kaland, az intimitás és a valódi kommunikáció. Elfordítjuk a tekintetünket, és megmaradunk a számunkra kényelmes témáknál. Erénynek tartjuk, ha valaki tiszteli a privát szférát és diszkrét, nehogy valaki meglássa a szennyesünket, még csak kimosva sem (az alsónemût nemkívánatos látványnak tartjuk, és Amerika-szerte tilos fehérnemût a szabadban szárítani)! Az élet magánügy lett. Kényelmetlen számunkra az intimitás és a kapcsolódás, melyek ma legfontosabb kielégítetlen szükségleteink között vannak. Mély emberi szükséglet, hogy igazán lássanak, halljanak és ismerjenek minket. Ez iránt való éhségünk annyira mindenütt jelenvaló, annyira az élettapasztalatunk részévé vált, hogy most már azt sem tudjuk, hogy mi az, ami hiányzik. Sokkal több intimitásra van szükségünk, mint amennyit általában normálisnak vélünk. Mindig ez után sóvárgunk, miközben vigaszt keresünk a hozzánk legközelebbi pótlékokban: a televízióban, a vásárlásban, a pornóban, a feltûnést keltő fogyasztásban - bármiben, ami enyhíti fájdalmunkat, amitől kapcsolódást érzünk, vagy amin keresztül olyan képet sugározunk, ami által talán meglátnak és megismernek bennünket, vagy legalábbis mi látjuk és ismerjük magunkat. Charles Eisenstein
3. Kultúránk jelenleg olyan irányba halad, ahol a jelen vágyai fontosabbak a jövő szükségleteinél, és szemrebbenés nélkül hagyjuk a következő generációra mindazt a szemetet, adósságot és klímaválságot, amit ma okozunk. Ez a rövid távú szemlélet leértékeli mindazt, ami nem pénzben mérhető - például a gyermekekről és idős hozzátartozókról való gondoskodást -, miközben a hatalmat és a vagyont egy szûk elit kezében összpontosítja. Ha nem teszünk semmit ez ellen, hallgatólagosan támogatjuk ezt a rendszert. Rob Hopkins
4. Minden egyes pillanattal, amíg a közösségi médiára figyelünk, valaki másnak keresünk pénzt. (...) Ezt a figyelmet a családunktól, a barátainktól, magunktól vontuk meg. És ezt a figyelmet, ahogy az időt sem, soha nem kapjuk már vissza.
5. Meg kell tanulnunk, hogy az életben nem az a fontos, hogy minél többet birtokoljunk, pedig a ma embere sajnos a legtöbbször ezt tekinti a céljának. Az emberi nagyság azon alapszik, hogy legyünk valakik. És úgy lehetünk valakik, hogy megfizetjük az árát, felajánlunk valamit áldozatul, valami olyasmit, ami gyakran szívünk legmélyén rejtőzködik. II. János Pál
6. Amikor minden összeomlik, figyelmünket el kell terelnünk a saját életünkről oda, ahol másoknak a leginkább szüksége van a szeretetünkre és a támogatásunkra. Ezáltal hasznosnak és értékesnek érezhetjük magunkat, ami segíteni fog abban, hogy átvészeljük, bármin megyünk is épp keresztül. Ez az, ami kirángat minket a befelé fordulásból.
7. Amíg mások életével vagyunk elfoglalva, nem lesz időnk azokon a dolgokon javítani, amelyekkel nem vagyunk megelégedve saját magunkkal kapcsolatban. Ahelyett, hogy másokra irigykednénk, inkább gondolkozzunk el azon, hogyan szerezhetnénk meg mi magunk az áhított dolgokat. Egy kicsivel kevesebb önsajnálat, egy kicsivel több erőfeszítés, és máris nem lesz kire irigykednünk.
8. Hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy saját parancsainknak engedelmeskedjünk. Ha ezt megszoktuk, egyre kevésbé vágyódunk lényegtelen dolgokra. Rudolf Steiner
9. Úgy teszünk, mintha a luxus és kényelem az élet legfőbb feltétele lenne, miközben boldogságunkhoz pusztán annyira van szükség, hogy valamiért lelkesedni tudjunk. Charles Kingsley
10. Hát így éljük az életünket. Bármilyen mély és végzetes a veszteség, bármennyire fontos az, amit elraboltak tőlünk - egyenesen kitépték a kezünkből -, még ha emiatt teljesen megváltozunk, és csak a külső takaróréteg marad meg, akkor is így játsszuk tovább csöndben az életünket. Még közelebb kerülünk a számunkra kiszabott idő végéhez, elbúcsúzunk tőle, miközben magunk mögött hagyjuk. Ismételgetjük - sokszor egész ügyesen - a mindennapok véget nem érő cselekedeteit. A mérhetetlen üresség érzését hagyjuk hátra. Murakami Haruki