Hová tûnnek el a kimondott szavak? hol ég tovább a szemek tüze? ellobbant minden kézfogás de megmaradt az érintés öröme apró szikrák a végtelen égbolton lelkemben ragyog minden édes pillanat az idő elrohant, múlt lett a jelen de átölel még sok kedves hangulat.

Kapcsolódó idézetek

1. Megáll az idő, ha rád talál az ajkam lángolón, A végtelenben járunk álmodón, Minden más elmúló, Csak ez az emlék el nem száll.
2. Ámuló parázs csillan a mélyben, Szemeid tükre ma végtelent int. Pillantás illan időben, s térben... Lassuló szívemnek lobbanást hint. Remegőn simítom ajkadról szavaid, már őrjöng a vérem, s rohanna eléd... Félelem markában emlékek hamvai, de ölelő holnapom elindult Feléd... Pálnagy László
3. A szerelem jön és elmegy. Míg itt van, édes mámorba, boldog tündöklésbe borít mindent, mindent: mikor elment, teljesen kifosztva, kietlenül és mogorván hagyott mindent, mindent. Móricz Zsigmond
4. Még néha jön, hogy újra fáj a múltak Eltûnt szerelme, túl e tájakon, Hová szelíd gőgömmel elvonultam, A néma röggel s hûs éggel rokon. Juhász Gyula
5. Minden elmúlt. Elmúlt a jó és elmúlt a rossz is. Elmúlt a bûn és elmúlt az erény is. Minden elmúlik. (...) Már csak azt kívánom, hogy reggel nekem is keljen fel a nap, és este előlem is bújjon el. Cserna-Szabó András
6. Tûnnek évek, jönnek évek. Köd s homályra fény terûl, A leszállott esti csillag Reggel újra felderûl: De az ifjukor kihervadt, Véle kéj és szerelem, S nem hozhatja vissza többé Semmi földi kérelem. Bajza József
7. Itt minden volt, itt minden múlt, itt minden visszavár. Itt régi nap nem alkonyult, és nem lett ősz a nyár. A pillanat itt megmarad, hát adjatok kezet, a kis sziget mindig szabad, csak emlékezzetek. Török Sándor
8. A keserûség, a bánat szétfolyó felhők az emlékezet egén; egyik-másik még nagysokára is megremegtet, szemünkbe lopja régen eltagadott vagy éjjelre tartogatott könnyûinket. Az öröm ragyogó sugár, mely a könnyeken milliószor áttörve megsokasodik s visszavetődik a legkésőbbi aggkor napjaira. Gaál Mózes
9. Megállt a szívverés, a lélek hova lett, mégis egy nevetés kitölti a teret, mégis egy mosolygás fölnyúl a csillagig, aki lám egyszer élt, örökre itt lakik, már mi is mosolygunk, már mi is nevetünk. Csukás István
10. A távoli múlt eseményei elhomályosulnak és eltûnnek. A múltban átélt öröm az marad, ami: múltbéli öröm, amelyet elnyel a feledés sötétje, s ezáltal örökre elvész. Ám minél élénkebben él bennünk az emlék, annál több élvezetet nyújt a jelenben is.