Hozzám hajoltál s forgószél tört rám és forgatott vakon, hozzám simultál és a szél szédülten elült vállamon, s amikor összeért a szánk hogy villám ért-e? vagy parázs? megbénult minden gyors tagom, s a szívem haldokló parázs...

Kapcsolódó idézetek

1. Átrepülnék hozzád mindenen, Rajtad kívül minden végtelen. Hideg szellő fújja arcom, Itt vagyok, de mégsem látszom, Hiszen a szívem Ott maradt, nálad hagytam.
2. Szerelmem, szerelmem, rózsa voltál, ékes, bodros, üde rózsa, szirmokkal szépséges, tőlem halvány, hozzám kedves, értem feslő, nekem nőtt virágszál, rózsa, rózsafelhő; virágszál voltál, ah, sudár liliomszál, hajló-karcsú száron bimbó, viritottál, szerelmem, szerelmem, s most mégis, mint hullám, szemem könny borítja, miattad csordulván. Lakatos István (költő)
3. A szívem hózáporként fúj majd mindent át, A lelkem hadd vágtasson, hadd tomboljon, szóljon hát! S ha végül minden percet jégkristállyá vált, a holnap rám talál és a múlt lehull majd rám.
4. Mindenütt téged látlak; a napsugár megrabolta szemed sugarát; benne képed visszfényét látom; a szellő elrabolta leheleted; játszva enyelgőn lágy fürtjeiddel; a virág, a szende ibolya márvány kebled illatát lopta meg. És midőn minden téged idéz fel emlékemben; lehet-e reád nem gondolnom? Lehet-e ki­ûzni azon szívből az érzelmeket; amely téged úgy szeret? Rudnyánszky Gyula
5. Hozzád szerelem fûzött, hozzád régi szenvedély emléke, hozzád szeretet, hozzád barátság, hozzád véletlen perc szeszélye - szemvillanás a villamoson -, hozzád a vér parancsa - megvonagló párnákon birkóztunk hajnalig -, hozzád betöltetlen vágyak, hozzád taszítás, hozzád rokonszenv, hozzád csak az, hogy együtt éltünk ezen a bolygón és néha elmentünk egymás mellett; akárhogy is, mindőtökhöz közöm volt. Rákos Sándor
6. Hunyd le most lassan a szemed, Holnap történt meg, mi lepereg, Hozzád ért az órám, s leszakadt, Sírásod mega-megakadt. Ghymes
7. Ámuló parázs csillan a mélyben, Szemeid tükre ma végtelent int. Pillantás illan időben, s térben... Lassuló szívemnek lobbanást hint. Remegőn simítom ajkadról szavaid, már őrjöng a vérem, s rohanna eléd... Félelem markában emlékek hamvai, de ölelő holnapom elindult Feléd... Pálnagy László
8. Ha jönni látlak, elhomályosul szemem előtt minden és tûz fut végig testemen. És a hangod zenéje csaknem alélttá tesz, és éget és borzongat, mintha jégdarabbal érintenének. És remegés fut végig tagjaimon és siketítő zsongás zeng és bong fülemben, és nem tudom olyankor, hogy mitévő legyek. És könnyek gyûlnek szemembe, de mégis kacagni szeretnék örömömben, és ha beszélni próbálok, reszket a hangom, és valami görcsösen összeszorítja a torkomat, hogy nem bírok lélegezni, s a kín összefacsarja szívemet. És hogy mit érzek még, nem tudom elmondani mind, de azt tudom, hogy mikor velem vagy, az az élet, és mikor elhagysz, az a halál.
9. Vagy, ha rokonszenv fûzte a frigyet, Halál, betegség, harc rohanta meg, S percig-valóvá tette, mint a hang, Mint árny, tûnővé; mint álom, röviddé! S mint villám fénye kormos éjszakán, Mely pillanatra földet és eget Föltár, de míg ezt mondanók, nini! Már a sötétség torka nyelte be. Ily gyorsan elvész minden, ami fény. William Shakespeare
10. Csak a szél, ami játszik velem, egy árva léggömb az én szívem. Csak a szél, ami játszik velem, kegyetlen szél, csak te vagy nekem. Puskás Péter