Vagy, ha rokonszenv fûzte a frigyet, Halál, betegség, harc rohanta meg, S percig-valóvá tette, mint a hang, Mint árny, tûnővé; mint álom, röviddé! S mint villám fénye kormos éjszakán, Mely pillanatra földet és eget Föltár, de míg ezt mondanók, nini! Már a sötétség torka nyelte be. Ily gyorsan elvész minden, ami fény.

Kapcsolódó idézetek

1. Az árnyak titkosan közelgnek, Kétsége megnő a szívemnek, Mint a homály, miként az éjjel, Te ûzd fényeddel szanaszéjjel! Juhász Gyula
2. Olyan gyorsan szûnik meg egy élet. Ahogyan a villám levegőt hasító fényözöne születik s meghal, ahogyan az enyhe szellő tovalibben arcunkon, a virágszirmok leszáradnak kelyhükről, és ahogyan a vakító hó mocskos sárrá folyósodik pillanatok alatt. Ezen a földön semmi sem maradandó, semmi sem örök. Még a nap sem adja örökké éltető melegét. A tengerek vize is fáradtan fog elszomjazni. És ha ők meghalnak, a szivárvány is örök nyugovóra tér. Tomán Edina
3. Egyszerre, mint árny, tûn el az imádott, És mint a rózsafelhő, nem sajátod; - Perc a tiéd, egy perc, az isteni! Arany János
4. Nem tart örökké semmi, mulandó lét ez itt; Mi boldogítna tartón, tán nem is létezik. Boldogság, álom, ábránd, széttépett falevél, Mit majd gyorsan sodorva elhajt a kósza szél, Szerencse, hit, dicsőség, múló, csalóka fény, Szétpattanó habocska a csendes tó szinén.
5. Egyszer ismeretlen távolba vágyom, Máskor megriaszt egy álom, Hogy a hang, hogy a csend, hogy a fény, hogy a tûz Már nem vigyáz e cseppnyi földre, S el kell mennünk mindörökre.
6. Mint könnycsepp sivatagban, mely visszatért a porba, így múlnék el nélküled. Mint gyertya vad szélben, ahogy harcol a sötéttel, így múlnék el nélküled.
7. Minthogy a halál óhatatlanul az élet Lucinája, s még a pogányokban is kétség támadt, hogy élni vajon nem halált jelent-e; minthogy még leghosszabb napunk is jószerivel rövidebb lesz, míg végül már csak téli ívet ír le, s ily módon hamarost sötétben fekszünk le, s lámpánk hamvába fúl; minthogy a halál testvére naponta kísért haldokló emlékekkel, s az idő, mely maga is öregszik, nem kecsegtet tartós reménnyel - a nappali lét álom és balga várakozás.
8. Mint a villám tépte, magányos fenyő, Mint a vizét vesztett patak, mint az odébb rúgott kő, Mint a fáradt vándor, ki némán enni kér, Otthont, házat, hazát, nyugalmat már többé nem remél. Ismerős Arcok
9. Most mint elkapott levél, Kit süvöltve hord a szél, Nyugtalan vagyok magamban, Örömemben, bánatomban, S lelkem vágy szárnyára kél. Vörösmarty Mihály
10. Amikor elváltunk, szívem fénylő lángja Kialudt örökre sötét éjszakába`... Komor bánattá vált tündöklő reményem, Fojtogató kínná égő szenvedélyem... - Sötét, bús fellegek nyargaltak az égen. Ady Endre