Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Idegenek vagyunk, elmegyünk egymás mellett, a te szorongásod egy pillanatra hozzáér az enyémhez, a kabátjaink szövetszálai egyetlen pillanatra összegabalyodnak valahol egy járdán, a tömegben. Sosem derül ki igazán, mit teszünk a másik ellen, a másikkal, a másikért.

Fredrik Backman
💍 Feleség 💛 Szerelem
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Szavaink és lépteink értetlenül mennek el egymás mellett, nem találjuk meg a kapcsolatot, mert idegenként állunk egymással szemben, nem csupán a társadalomnak szélesebb, hanem a családnak szûkebb keretén belül is. Alfred Adler
  2. Próbálunk felnőttként viselkedni, szeretni egymást, megérteni, hogy kell bedugni egy USB-kábelt. Keresünk valamit, amibe kapaszkodhatunk, amiért küzdhetünk, amit várhatunk. Megteszünk mindent, hogy megtanítsuk a gyerekeinket úszni. Ez közös bennünk, és mégis idegenek maradunk egymás számára, sosem tudjuk, mit teszünk a másikkal - hogy a te életed milyen hatással van az én életemre. Talán elsiettünk egymás mellett a tömegben a mai napon, nem is vettük észre, a te kabátod szövetszálai belegabalyodtak az enyémbe egyetlen pillanatra, aztán már messze jártunk. Nem tudom, ki vagy. De amikor hazamész ma este, amikor vége a mai napnak és leszáll az éjszaka, végy egy mély levegőt. Mert ezt a napot is átvészeltük. Holnap pedig következik egy új. Fredrik Backman
  3. Olyan, mintha egymás mellett haladnánk ugyanazon az úton és ugyanoda tartanánk, mégis képtelenek vagyunk összetalálkozni. Mintha csak egy átlátszó üvegfal magasodna közöttünk. Mikor meglátjuk a másikat, megindulunk egymás felé, de idővel mindig beleütközünk, és sosem tudunk összetalálkozni. Kollár Betti
  4. A szálak ott húzódnak közöttünk. Közötted és köztem. Közte és közted. Nem látjuk, de vannak. Hol szorosabban, hol lazábban, de nem kérdés. Össze vagyunk kötve. Oravecz Nóra
  5. Kívülről tudjuk egymás gesztusait, de fogalmunk sincs, mi zajlik bennük. Mintha az emberek házak lennének, tágas szobákkal, de kicsi ablakokkal. Becky Albertalli
  6. Félünk megállapítani, hogy mások vagyunk. Elkerüljük, elfojtjuk. Mindeközben nem igazán gyakoroljuk a másik különbözőségének befogadását sem.
  7. Ha az ember idegennel találkozik, az első együtt töltött percek mindig bizakodásra adnak okot. Egy úton haladunk. Miénk ez az út. Óvjuk egymást. Aztán jön az első kereszteződés. És még egy. És egyre több. Mint a házasságban. Gerlóczy Márton
  8. Teljesen véletlenül találkozunk valakivel az utunkon, mint a járókelőkkel a parkban vagy az utcán, és általában csak egy pillantást váltunk, de ez néha egy életre szól. Nem tudom, miért van ez így, ki és miért keresztezi az utunkat. És két útból miért lesz hirtelen egy. Hogy lehet az, hogy két ember, akik addig nem is ismerték egymást, egyszer csak úgy dönt, hogy együtt megy tovább ezen az úton.
  9. Nem vagyunk egyedül, csak meg vagyunk osztva, közös tudásunktól rég meg vagyunk fosztva. Külön úton járunk, megoldást keresve, az elkülönülés csapdájába esve. Aranyosi Ervin
  10. Nekünk, embereknek sok minden fáj, és sokszor nem is tudjuk, mi az oka a fájdalmunknak. Csak ránk telepszik a szorongás, és összezsugorodik tőle a lélek. Fredrik Backman
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat