Ugrás a tartalomra
Inkább alapozzuk arra a tetteinket, amit legbelül érzünk, amit a szívünk diktál, és ne arra, amit jelnek tekintünk. És az sem árt, ha a fejünkkel is átgondoljuk azt, amit a szívünkben érzünk.
Kapcsolódó idézetek
-
Az érzelmek beletartoznak életünk egyenletébe, de nem jelentik az egész életet. Csak mert valamit jónak érzünk, ez még nem jelenti azt, hogy valóban jó is. Csak mert valamit rossznak érzünk, ez még nem jelenti azt, hogy valóban rossz is. Az érzelmek pusztán jelzőtáblák, neurobiológiánk javaslatai, nem parancsok. Tehát nem kell feltétlenül bízni bennük, sőt, hitem szerint inkább hozzá kellene szoktatni magunkat, hogy megkérdőjelezzük őket.
Mark Manson
-
Megpróbálhatunk előírásokat követni, uralkodni az érzéseinken, megpróbálhatjuk előre eltervezni a cselekedeteinket - de ostobák vagyunk, ha így cselekszünk. Úgyis a szív dönt, és csakis az ő döntése számít.
Paulo Coelho
-
A jelek a javunkra adatnak nekünk, nem az ártalmunkra. De amikor az ember fél, akkor rosszul olvassa őket, és azokat is rossznak tartja, amelyek jót akarnak jelenteni.
Paul Bowles
-
Tetteinkben élünk, nem években; gondolatunkban, nem lélegzetünkben; érzelmeinkben, nem órákban. Az Időt szívünk dobogásával kellene mérnünk. Legtöbbet az él, aki a legtöbbet gondolkozik, a legnemesebben érez, a legjobban cselekszik.
Philip James Bailey
-
Egyikünknek sem okoz örömet az a gondolat, hogy tetteink olyan folyamatokon alapulnak, amelyeket nem ismerünk; jobban szeretjük döntéseinket az akarásnak, akaratnak vagy az önkontrollnak tulajdonítani... lehet, hogy őszintébbek volnánk, ha azt mondanánk: "Döntésemet olyan belső erők határozták meg, amelyeket nem értek".
Marvin Minsky
-
A jóság igenis gondolkodik. Holott a szívünk rossz tanácsadó. A legkevésbé sem érzésből, indulatból, érzelmi felindulásból fakad az, amire a bajban szükségünk van. Érzelmeink felett nem vagyunk urak.
Kornis Mihály
-
Néhanapján kerülhetsz olyan helyzetbe, amikor nem egészen világos, mi a jó és mi a rossz. A szíved azt diktálja, hogy tegyél meg valamit, az eszed meg azt mondja, hogy épp az ellenkezőjét kell megtenned. Mérlegre kell tenned a két oldalt, majd legjobb belátásod szerint kell cselekedned.
-
Érzelmeink hatással vannak ránk, de nem szükségszerû, hogy az orrunknál fogva vezessenek minket.
Gary Chapman
-
Az épp velünk történő érzelmeket valójában mi magunk hozzuk létre. Nem vagyunk agyunk ősi részeibe égetett rejtélyes áramkörök szeszélyeire bízva. Sokkal több hatalmunk van érzelmeink fölött, mint hinnénk. Nem állítom, hogy elég egy csettintés, és úgy váltogathatjuk érzelmeinket, akár a ruhadarabjainkat, de agyunk úgy van huzalozva, hogy ha az agy érzelemkeltéshez használt alkotóelemeit kicseréljük, akkor teljes érzelmi életünket átalakíthatjuk. Ha tehát már ma kicseréljük ezeket másra, akkor azt tanítjuk meg agyunknak, hogy holnaptól már másképp jósoljon. Ezt én úgy hívom, hogy saját tapasztalataink építészei lehetünk.
-
Sokakat láttam, akik ösztönösen cselekedtek. Ami szerintem rossz. Az ösztönös cselekvéssel megadjuk magunkat a gyengeségeknek és az érzelmeknek. Mindig a megfontolt gondolkodás, a tervezés, a mentális építkezés a legjobb.
Ruta Sepetys