Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Nagyon is megszoktam, hogy elégtétellel gondoljam: ami jóban részem volt, magam vívtam ki. Úgy tekintettem magamra, hogy elértem becsületes törekvéseim jutalmát.

Jane Austen
🐶 Kutya 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A kitartásom (...) meghozta a gyümölcsét. Már néhány nap után javulást tapasztaltam. Az első győzelmek öröme erőt adott, hogy még keményebben küzdjek. Raphaëlle Giordano
  2. Figyelni kezdtem magamra. Mindazt, amit addig beittam, a saját hasznomra tudtam fordítani. Ez az, amit úgy neveznek: dolgozom az énképemen. Amit némelyek olykor mégis pozdorjává zúznak. Vavyan Fable
  3. Elégedett vagyok azzal, amit az élet adott nekem. Az oktatás, melyet a szüleim adtak, nagyon tiszta volt. Azt kapsz, amit akarsz a szükséges erőfeszítésekért. Mindig is keményen dolgoztam. David Villa
  4. Elfogadtam a jót, amikor jött, és a rosszat is ugyanúgy. Tudtam, hogy idővel elmúlik mindkettő. Sarah Dessen
  5. Nem úgy tekintek magamra, mint egy szegény sorsú gettólakóra, aki boldogult az életben. Úgy tekintek magamra, mint aki korán megtanulta, hogy felelős ömagáért, és akinek kötelessége volt boldogulni. Oprah Winfrey
  6. A mögöttem levő dolgokat elfelejtve, az előttem levőknek pedig nekifeszülve, a cél felé törekszem a díjért. Biblia
  7. Most már tudom, mit rontottam el. Mit kellett volna máshogy csinálni. Élni kellett volna. Mindazt, ami megtörténik velem. Sőt, élvezni. Van, akinek ez magától értetődő. Van, akinek dolgoznia kell ezért. Légrádi Gergely
  8. Rászoktam az élet élvezetére. (...) Ez aztán olyan krónikussá vált, hogy azt hiszem, már a kellemetlenségekben is örömöm lelem. Milyen jó is, ha eszembe jut, hogy nem tartanak örökké! Lucy Maud Montgomery
  9. Az tartotta bennem a lelket, hogy "helyes dolgot" cselekszem. Tudom, hogy nem sok, de az igazat megvallva ez volt minden, amit felhozhattam a dolog mellett. Időnként még jó érzéssel is eltöltött, bár ezt senkinek nem vallottam be. Magam elé képzeltem az angyalokat, ahogy körbeállnak, sóhajtozva lenéznek rám, szemük sarkában könny csillog, és arról beszélnek, hogy milyen csodálatos vagyok, hogy ekkora áldozatot hozok. Nicholas Sparks
  10. Néha a jó célért vívott küzdelmünk jutalma csupán annyi, hogy elmondhatjuk: megvívtuk. Anthony Ryan
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat