Ugrás a tartalomra
Isten hajdanán összezavarta nyelvünket,
hogy ne értsük egymást,
talán fenyegette
az emberi megértés,
az összefogás ereje,
és éket vert közénk
Kapcsolódó idézetek
-
Félt megkísérteni a Jóistent. Vagy a Sátánt. Mert ki tudja, miféle felsőbb hatalom lesi manapság az emberek beszédét, hogy lesújtson rájuk, ha a fennhéjázó remény bûnébe esnek.
Robert Merle
-
Isten próbára tett mindnyájunkat, mint Ábrahámot, de jóvá akarja tenni keménységét. Talán azt gondolja, hiba volt ekkora áldozatot kérni az ő választott népétől.
Tóth Krisztina
-
Isten az embert társas lénynek teremtette. Nem csak hajlandóságot és szükségszerûséget oltott beléje arra, hogy a hozzá hasonlók társaságában éljen, hanem nyelvet is adott neki, hogy ez a társulás hatalmas eszközévé és kötelékévé váljék. Az ember szervei tehát természetszerûen úgy alakultak, hogy alkalmasak legyenek ama tagolt hangok formálására, amelyeket szavaknak nevezünk. De ez a nyelv keletkezéséhez még nem volt elegendő, hiszen a papagájok és más madarak is megtaníthatók tagolt hangok elég tiszta kiejtésére, és mégsem tudnak egyáltalán nyelvet kialakítani.
John Locke
-
A betegség elválaszthatott volna minket egymástól, vagy éppen szorosabbra fûzhette a kapcsolatunkat. Szerencsére a balsors bekötött szemû istennője, aki halálos betegségekkel sújt válogatás nélkül férfiakat, nőket, gyerekeket, nekünk az összefogás erejét adományozta.
-
Ha túl sokat mondunk,
A határ az igazság közt elmosódhat,
Mert a szavak néha oly erőteljesek,
És összezavarják a gondolatainkat.
Hamaszaki Ajumi
-
Azt talán még el tudjuk fogadni, hogy Isten meg akar leckéztetni bennünket valamely, csak általa ismert okból kifolyólag, vagy olyan okokból (...), amelyeket nagyon is jól ismerünk. Azt viszont már sokkal nehezebb elfogadni, ha embertársaink nem törődnek velünk.
-
Ugyan, mi másra teremtette isten a nyelvünket meg a szánkat, mint arra, hogy kimondjuk azt, ami a lelkünket nyomja? Keresd meg hát a szavakat, és mondd el. Meglásd, megkönnyebbülsz.
Max Brand
-
Néha sajnos szíveket törünk össze, hogy a mi szívünk ne törjön össze.
-
Lehet, hogy volt idő talán, mi bántott,
Lehet, hogy volt sok tévedés.
Lehet, a sors akarta így, hogy fájjon,
Hogy szebb legyen az ébredés.
Tóth Gabriella
-
Ha Istennek volt is bármi problémája azzal, hogy a szociális kapcsolataim kiépítésére használom fel az ő házát, ezt nem jelezte felém. Szóval vagy nem volt, vagy kivárt, és később szándékozott bosszút állni.
Richelle Mead