A tenger, mely mindent magához szólít, szólít most engem is, fel kell a hajóra szállnom. Mert maradnom, bár az órák elhamvadnak az éjszakában, egy volna azzal, hogy megfagyok, kristállyá válok, és a sár magához köt. Örömmel vinnék magammal mindent, ami itt van. De hogyan tehetném? A hang nem viheti magával a nyelvet és az ajkat, melyről szárnyra kelt. Az étert egyedül kell felkutatnia. És egyedül, fészke nélkül száll a sas is a nap felé.

Kapcsolódó idézetek

1. Az ember ragaszkodik az ellenségeihez, akik minden este ugyanazzal a gonosz, fagyos, kaján tekintettel fogadják, ragaszkodik a falhoz, amelyről mindig törvényszerûen visszapattan, ragaszkodik az idegenség légköréhez, amelyben jobban önmagára eszmél, mint barátok között, ragaszkodik az őserdőhöz, amelyben eltéved. Hevesi András
2. A tenger a megtestesült érzelem. Szeret, gyûlöl és sír. Fittyet hány minden próbálkozásnak, mikor szavakkal akarják fogságba ejteni, leráz minden béklyót. Bármennyit beszélj róla, mindig lesz valami, ami kimaradt. Christopher Paolini
3. Itt ül az idő a nyakamon, kifogy az út a lábam alól. Akkor is megyek, ha nem akarok, ha nem kísér senki utamon. Arcom mossa eső és szárítja a szél, az ember mindig jobbat remél, porból lettem, s porrá leszek, félek, hogy a ködbe veszek. Bikini
4. Néha könnyebb lenne elmenekülni, s tiszta fénybe merülni, de a hang, ami hív, de a jel, ami szól, még nem mond semmit, meddig érek, s lesz-e út, hogy visszatérjek. Sztevanovity Dusán
5. Olykor a sors visszafordíthatatlanul megindul egy adott irányba, akárcsak a homokvihar. Te pedig lépést váltasz, hogy megszabadulj tőle, ám a forgószél követ, s amikor ismét irányt változtatsz, a szél is újra feltámad, vészjóslóan ide-oda csapong, egészen úgy, mint a halálmadár alkonyatkor. És hogy miért? Mert ez nem a messzi távolból idekeveredett "valami", aminek semmi köze sincs hozzád. Te magad vagy a homokvihar. Annyit még megtehetsz, hogy elszántan törtetsz benne előre, becsukott szemmel és szájjal, hogy a homok ne járjon át, hogy magad mögött hagyhasd az egészet. Ebben a viharban nincs nap és hold, tér és olykor meghatározott idő sem, csak a csontokat szétmorzsoló finom, fehér homok, amelyet égig kavar a szél. Murakami Haruki
6. Ha a természet maga szóra fakadna, És e szavakkal korholgatná bármelyikünket: "Oh, te halandó, mért kell annyira elkeseredned S gyászba borulnod? Mért siratod jajgatva halálod? Mert ha örömben telt számodra el eddig az élet, S nem folyt el minden java, mint a repedt fazekakba Töltött víz, és nem forrott torkodra az íze, Mért nem mint megelégült vendég lépsz ki belőle. És fogadod csöndes lélekkel, balga, a békét? Vagy, ha mit élveztél, elmúlt és vesztire fordult, Bús sorodat mért vágyol nyújtani, tán hogy Mégegyszer rosszul járj, s végképp semmire menj ki? Nem jobb-é megválni az élettől s a bajoktól?" Titus Lucretius Carus
7. Üres vagyok súlytalan mint a pusztába kiáltott szó nem bír felkelni bennem a nap a megmaradt szikrányi fényt szemében menekíti a szívem mögül felröppenő madár.
8. Vízen járó a hazug valóság, léptei súlyát a habok habzsolják. Az éhes szájak, ha enni kérnek, nincs hagyatéka a szelídségnek.
9. A halász titka, hogy az árral megy ki: hagyja, hogy kivigye a tenger, majd hagyja, hogy visszahozza őt. Néha az árral kell menni. Néha ez minden, amit tehetünk.
10. Az élet úgyis mondja önmagát; rohan a rohanás, árkon-bokron át. - Ám, ha a Világ szólalhat meg benned: állj meg. Hajts fejet. Hangjának adj nyelvet. Fodor Ákos