Ugrás a tartalomra
Kedélyállapotunk olyan gőzt lehel ki magából, amelyen keresztül mindent eltorzítva látunk.
Kapcsolódó idézetek
-
Vannak lelkiállapotok (...), amikor az ember hajlamos rá, hogy mindent eltorzítva lásson.
Palotai Boris
-
Pesszimizmusunk arra visz bennünket, hogy csak azt lássuk, amit mindenki lát, szórakozottságunk pedig arra, hogy ne lássunk semmi különöset.
-
Az erőtlenség gúzsba köt minket, ahogy azt is, amit hiszünk, tudunk és érzünk. Elrejti a valódi énünket, láthatatlanná tesz minket, idegenné saját magunk számára is.
Amy Cuddy
-
Minden, ami egyezik személyes vágyainkkal, igaznak tûnik. Ami nem, attól dührohamot kapunk.
André Maurois
-
Mindnyájunkban van valami, ami azt akarja, hogy boldogtalanok legyünk. Képzeletbeli problémáinkból emiatt gyakran valódi probléma lesz. Valódi problémáinkat pedig erősen eltúlozzuk miatta.
-
Az irigység természetünknek az az alantas vonása, melynek révén epekedve és búslakodva tekintünk arra, amit másokban boldogságnak vélünk.
-
A világ úgy hemzseg a csodáktól, hogy azok közhellyé válnak és mi elfelejtjük... elfelejtem. Folyton ugyanazt a világot fürkésszük, mely így elszürkül előttünk. Más perspektívából azonban elakad tőle a lélegzetünk, mintha akkor látnánk először.
Alan Moore
-
A bizonytalanságban - aggodalomban, félelemben - tartás fokozatosan elbátortalanít, s a lázongás átadja helyét a letargiának. Abban az állapotban jogainkról megfeledkezünk, ember voltunk háttérbe szorul, és annyira kiszolgáltatottnak érezzük magunkat, hogy szinte bármit megtehetnek velünk.
Vámos Miklós
-
Csatorna szennyében gázolunk mi mind, ám van köztünk olyan, ki a csillagokba néz.
Oscar Wilde
-
Elkerülhetetlenül úgy tekintünk egymásra, mint saját meghasadásunk okának tükörképére.
Ronald David Laing