Kevesen kapnak esélyt arra, hogy a túlvilágon vigaszra leljenek. Semmit sem érnek tetteink, nem számíthatunk értük jutalomra. Mert előre meg van írva a sorsunk. Kárhozatunk vagy üdvözlésünk már világrajövetelünk napján kihirdettetik. De csak a halálunk után szerzünk tudomást róla. Ezért az élet számunkra nem más, mint gyötrő várakozás.

Kapcsolódó idézetek

1. Az élettől nem várhatjuk, hogy megadja, amit kívánunk tőle. El kell fogadni, amit kapunk, és örülhetünk, hogy nem lett a sorsunk még sokkal rosszabb. Margaret Mitchell
2. Nincs mennyország, nincs túlvilág, annyit kaptunk a sorstól, amennyi itt, a Földön jutott nekünk. Ezt kell, ezt kellett tartalommal, élményekkel, felejthetetlen pillanatokkal megtölteni, és akkor könnyebb a búcsú. Wichmann Tamás
3. Végignézzük, ahogyan más emberek meghalnak, és a józan eszünkkel tudjuk, hogy a végzet minket is elér majd egy napon, de mélyen legbelül soha, de soha nem hisszük el igazán. Hasztalan sopánkodnak az öregasszonyok a kiskapu előtti padon üldögélve, hasztalan beszélnek arról, hogy már alig várják, hogy a túlvilágra kerüljenek. Hazugság az egész. Ugyanez a helyzet a szerelemmel is, amiről úgy gondoljuk, hogy örök tulajdonunk. Egyszerre csak megtörténik: hirtelen szertefoszlik, és mi csak nézünk meglepetten.
4. A halál elkerülhetetlen ígérete már születésünkkor megpecsételi mindannyiunk sorsát. De mielőtt ez az ígéret betartatik, mind azt reméljük, hogy történik velünk valami. Legyen az gyönyörteli szerelem vagy békés családi élet, esetleg gyötrelmes veszteség, mind arra vágyunk, hogy megtapasztalhassunk valamit, ami értelmet ad életünknek. De a szomorú valóság az, hogy nem minden élet nyer értelmet. Egyesek a számukra ezen a bolygón kimért időt a partvonalon ücsörögve töltik, arra várván, hogy történik velük valami, míg késő nem lesz.
5. A sorscsapások felett nincs hatalmunk. Muszáj elviselnünk, ami történt, bármilyen nehéz. Az egyetlen, amit tehetünk, hogy nem gyûlöljük meg az életet, különösen nem a mások boldogságát azért, mert a miénk elveszett. Kornis Mihály
6. Megszületünk, élünk, ha szerencsénk van, szeretünk, aztán meghalunk. Ez az élet rendje, nincs rajta mit gyászolni. Azokat kell sajnálni, akik nem éltek, akik nem találták meg a szerelmet.
7. Igazunkat, őszinteségünket, gyötrelmeink egész súlyát csak halálunk után ismerik el. Amíg élünk, ügyünk eldöntetlen marad, kételkedésnél egyebet nem kaphatunk az emberektől. Albert Camus
8. A rosszat épp olyan alázattal kell fogadnunk Istentől, mint a jót, mert nem tudjuk, mi szolgál javunkra itt és a túlvilágon... meg aztán mi hasznunk van a hatalomból, gazdagságból? Elvihetjük magunkkal a sírba?!
9. Megverjük magunkat a mások iránti vaksággal. Az emberi sors, pontosabban az emberiben megnyilatkozó isteni sorsa: várni, amíg elmúlik a magunk vagy a mások vaksága, amíg a szemek kitárulnak, a szívek befogadnak. Generációk múlnak, évszázadok telnek ebben az örökös várakozásban; és soha nem lesz vége, sosem érkezik el a pillanat, amikor mindenki mindent és mindenkit felismert. Kertész Imre
10. Miért lobogjon örökké életünk lángja? Nem érti, ki a földön áll, bilincsbe zárva. A sorsot kísértik - mondja -, de ugyan mivégre? Miért hajtja az embert nyughatatlan vére? Várjuk talán merengve, míg leszáll az alkonyat? Nem nyerünk egyebet, csak elveszett álmokat.