Lásd, újra itt vagyok, gyúljon föl enyhe lángod, Mely, mint hû eb szeme, oly élő és oly sárga, Csendesen ráfordítom a kulcsot most a zárra, És kettesben maradtunk; kizártam a világot.

Kapcsolódó idézetek

1. Ne gyújts tüzet, nem kell, hogy újra lássam Homályba veszett vonásaidat, Maradt-e még utánam bármi hátra. Láng, szenvedély helyén kihûlt salak. Sötét van. Többé ne is lássalak. Ferencz Győző
2. Mint eszeveszett gyönyör, hogyha téged látlak, Örökre szívembe vésem, és megtartom a mának, Már közelebb a tûzhöz, de tőled még mindig távol, E, mint egyetlen, mert ez a neved mától.
3. Várlak, hogy elmondhassam: légy nyugodt, vagyok és leszek Neked. (...) Meleget kell egymásra fújnunk. Szeretetkötelekkel kell összekötnünk magunkat. Hideg a világ. Kihunynak a tüzek. Kell a tûz. Kell a fény. Kellünk egymáshoz. Hajtson egymáshoz a vihar. Kergessen egymáshoz a csend. Ne engedjük kihûlni magunk. Mert egyedül, egyedül olyan iszonyatos. Latinovits Zoltán
4. Egyedül! Milyen hideg van, csakugyan! És milyen szomorú minden! Vége! Micsoda iszonyú gondolat! Nem remél, nem vár, nem álmodozik róla többet azzal a forró lánggal a szívében, amitől néha olyan jó élni ezen a vigasztalan földön, ami olyan, mint mikor kigyúl az örömtûz a sötét estében. Elbúcsúzik a magányos, izgatott éjszakáktól, mikor hajnalig járt fel-alá a szobájában, és rágondolt, az ébredéstől, mikor alighogy kinyitotta a szemét, az volt az első gondolata, hogy "nemsokára viszontlátom a mi kis házunkban". Guy de Maupassant
5. Két szemem rojtos függönyét lehúzom, Ajkam ívelt kapuja sem nevet, Lezárom nappalom. - S mint rozsdás zárban az öreg kulcsot - csikorgó kínnal megforgatom szívemben a neved.
6. Oly elvontan létezik a lényed, Hogy míg elnézlek, s fürkészem szemed Két szememmel, képed szertefoszlik, És nem őrzök meg belőle semmit. Fernando Pessoa
7. Szívem zárkájában megvetem halottas ágyad, lemosdatom rólad arcod. Szemfedőként rád terítem a megszakíthatatlan messzeséget. aztán kicsit még úgy létezem, ahogy jó nekem. Megértem, minden tûz addig ég, amíg van, ami táplálja. Pethes Mária
8. Hagyd nyitva az ajtót, hadd lássak egy kis fényt, egy cseppnyi világosságot, kis jelét annak, hogy vagytok, maradékát annak, hogy voltam. Tadeusz Konwicki
9. Színem változik, arcomon méreg sáppad, a hû értelem elhagyott, titkon könnyezem is, tudom; lassú tûz, szerelem kínoz, elégek én. Quintus Horatius Flaccus
10. Bár még egyszer újra hallanám, Ahogy szólsz hozzám, Apám! Szemedben égne a régi láng, Az, amit rám hagytál.