Le kell szállni a szenvedés legmélyére, felfedezni a szenvedés különös adományait, hogy az ember rádöbbenhessen önnön korlátlanságának adományára, arra, amiért érdemes élni.

Kapcsolódó idézetek

1. Az életért küzdeni kell, kockáztatni, hogy az ember igazán értékelni tudja.
2. A gyógyuló ember tekintete az igazi: elkezd látni. Látja, azt, hogy hány csoda és milyen szenvedés kell ahhoz, hogy az ember kimásszon a pokolból, feltámadjon a halálból. (...) Akit megcsap a mulandóság szele, rájön, milyen csoda élni. Müller Péter
3. Nagy mélységekbe kell leereszkednünk, hogy megtaláljuk az áldást. Ha leszállunk a mélybe, felfedezzük majd annak a lehetőségét, hogy a saját trónunkon üljünk és megtudjuk, hogy kik vagyunk Istenben. Richard Rohr
4. Először az ember megérti, hogy szenvedései jórészét maga okozza szükségtelenül. Másodszor ennek az okait keresi saját életében. Keresni annyi, mint bízni önmagunkban, hogy képesek vagyunk véget vetni a szenvedésnek. Végül felébred a vágy, hogy utat találjunk a békéhez, mert minden, ami él, boldogságra vágyik. Mind szeretné megnyerni saját legtisztább lényét. Tendzin Gjaco
5. A leglehetetlenebb dolgoknak is neki kell vágni néha, mert ezekből származnak az ember legcsodálatosabb élményei. Lázár Ervin
6. Az embernek ki kell bírnia a nehezebb időket, hogy hozzájuthasson (...) a kivételes pillanatokhoz, amikor az élet megajándékozza egy fénylő csillaggal. Maddie Dawson
7. Ha az életnek magának van értelme, akkor a szenvedésnek szintén kell, hogy legyen. Viktor Emil Frankl
8. Vagyunk nagyon fent, és zuhanunk nagyon mélyre. Mindegyiket meg kell élni ahhoz, hogy egyben legyünk, érezzük, hogy fáj, érezzük, hogy jó nekünk. Balatoni József
9. Az ember szenvedéseivel, saját lelkének tökéletesítésével Istent gazdagítja. Ez a tökéletesedés a lázadás, a bukás, és a földi élettel való tragikus s mégis gyönyörûséges küzdelem útján megy végbe. Így kap értelmet minden szenvedésünk, csődünk, halálunk. Müller Péter
10. Még a legfásultabb, legfáradtabb elme is bátorítást kap a sorstól, hogy észrevegye a valódi gyönyörök csiklandozását. Amikor így teszek, mérhetetlen nyugalom száll meg - odahajlítom, odairányítom lelkem, hogy hozzátapadjon, és élvezze a jót. Nem azért, hogy belevesszen, eltûnjön benne, hanem éppen az ellenkezőjéért: hogy megtalálja benne önmagát. Michel de Montaigne