Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Lehet, azt hiszed, hogy mindent tudsz már rólam, Pedig a rímek mögött általában gond van. Minden szóval tőrt forgattam önmagamban, Amíg a bánatomból felépült egy dallam.

Soulwave
💍 Feleség 🐶 Kutya
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Mesélhetnék arról, hogy mi van velem, Hogy sokszor fáradt vagyok, és folyton fáj a fejem, Hogy túl kevésnek érzem mások mellett már önmagam, Pedig körülöttem lassan már mindenki ugyanolyan. Soulwave
  2. Lehet, úgy tûnik néha, Hogy feladom, A szívem megpihen, De túl a szavakon Van valami, ami mindig hajt, És elûz előlem minden bajt. Intim Torna Illegál
  3. Túl régen volt, már majdnem nem emlékszem rád, Csak az éjszakákkal akad néha baj, Ahogy mindig rosszkor szól egy bizonyos dal, S minden hangban ott egy másik kép. Te gondolsz rám, Vagy az ördög van velem még?
  4. Tudom azt, hogy neked néha fáj, Tudom azt, hogy valahol vársz még rám, Tudom azt, hogy nem mondtam mindent el, De nem veszíthetlek el.
  5. Azt hittem, hogy a vers szívből jön, hogy a versnek hála hirtelen megért az is, akivel évek óta elbeszélünk egymás mellett. De csak pakolgatom a szavakat ide-oda, irtom a határozókat, jelzőket, három sorból kettőt csinálok, kettőből meg egyet, míg egy szavam sem marad.
  6. Tudod, nincsen rá szó, Ami a szívembe zárt, Néha több volt, mint jó, Hallani lépted dallamát, Ugye nem bánod, ha néha Olyan nehezen mondom el, Egy gyermekké tettél, Akit a szerelem nevel fel.
  7. Annyi minden van, mit úgy szeretnél! Néha bánt, ha tudod, távol a cél, Vagy tán épp a cél előtt Tûnik úgy, most fogytán van erőd, S te mégis továbbmész. Zorán
  8. Megtalálom az összetört szíved minden egyes darabját, aztán újra összerakom. Lehet, hogy sokáig tart, de én türelmes ember vagyok, s végül a barátod leszek.
  9. Voltam néha bajban, Volt úgy, hogy én akartam, És volt, hogy más akarta, Hogy én akarjam úgy. Aztán persze, Többnyire minden más lett, És jót csak a változás tett. Én se hittem, de néha tényleg Ez az egyetlen kiút. Tankcsapda
  10. Minden erőmmel igyekszem, hogy a dolgok rendben legyenek, de valahol a zsigereimben azt érzem, hogy vigyáznom kell, mert amit nem ismersz, az árthat.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat