Lehetnék reggeli köd. Akkor egy darabig a föld felett gomolyognék. Az emberek vaksin botorkálnának bennem, és szitkozódnának, mennyi kellemetlenséggel járok. Majd a napkeltével szépen felszállnék, és eloszlanék váratlanul, de mégis fokozatosan. Észre se venné senki, hogy eltûntem.

Kapcsolódó idézetek

1. Az élet olyan, mint a sûrû köd, amely hideg reggelenként körülvesz bennünket - valósnak, szilárdnak látszik, konkrét alakot ölt. Ám amikor a napsugár átmelegíti, egy szempillantás alatt nyom nélkül elillan.
2. Olykor a nap egy percre fölragyog, Aztán megint köd ül a bérc felett - Légy oly vidám, amily bús én vagyok - Isten veled. Ignotus
3. Én úgy szeretném felosztani a hátralévő napjaimat, hogy minden száz évben fölkeljek a síromból egy napra, és átröpüljek hazám fölött. Mert vágyom ugyan már a pihenésre, de az örökös elmúlás nem lenne olyan kellemetlen, ha apróbb dózisokra osztaná a gondviselés. Egyszerre megsemmisülni borzadályos, részletekben ellenben mulatságos lenne. Mikszáth Kálmán
4. Ahogy az ablakon át kinézek, látom, amint az emberek vígan jönnek-mennek az utcákon. Nevetnek, nyaralnak, élik az életet. (...) Így lesz akkor is, ha majd én halok meg egyszer. Az ég nem szakad le, a Föld forog tovább. Születünk és elmúlunk észrevétlenül.
5. Ez egy ilyen nap, örökké nem süthet. Éjjel sincs fenn a Nap, de reggel majd feltûnhet. Mennyire világos, amikor felébred, én nem tudom, mi vár most, de ha hagynám az egészet, örökké átkoznék minden pillanatot. Tankcsapda
6. Mi volna, ha megtudnám, nem szeretsz? - Ha egy reggel nem kelne fel a Nap, akkor volnék csak boldogtalanabb. De ebbe az irtózatos sötétbe belesütne emléked égi fénye, s mint a vakond a sûrû föld alatt, elindulnék, hogy megtaláljalak. Jékely Zoltán
7. Valami baj volt a világgal, az élettel. Valami sötét, félelmes árnyék feküdt rá mindenre, mint valami eloszlani nem akaró köd. És egyre sûrûbb lett. Margaret Mitchell
8. Van a csöndes, szép, békés, szomorú semmi. Nem fáj, nem mar, nem éget. Egyenletesen eloszlik, hordozható. Van a sivár, átfagyott, dermedt semmi, ami bús, komor, barlangszerû, és utána további semmik valószínûsíthetők. Van a kínzó, kétségbeejtő, hisztérikus semmi. Ez friss, izgága, eleven hús és inszomniás várakozással teli. Van a dühödt semmi, ami akar, de nem tud. Van az unott, ami tudna, de nem akar. Aztán van a valami előtti semmi. A tudatlan, visszafogott. Vagy a tudatlan, hencegő, ami nagyjából ugyanaz, csak más az iránya. Aztán van a minden után is egy semmi. Az a vérző, lángoló, sírva üvöltő. A visszavágyó, vadul sóvárgó, sebzett semmi. Közvetlenül áll a minden után, ezért öl és önpusztít is egyben. Van még az átmeneti semmi. Az olyan hömpölygőféle semmi. Hol jön, hol elmegy, néha kicsit marad, csíp, szúr, de már háziállat, nem fullaszt, nem fojtogat, csak forgat és rángat. Még nem simogat. Az átmenet utáni semmi a megállapodott, megfontolt, ráérős semmi. Ez a mindenen túli, végső semmi testetlen, nyugodt és precíz semmi. Ez a semmi olykor már szelíden örül is az elmúlás kegyelmének, nem éhezik. Föléáll az elmúlásnak, és innen bármit bármikor semmivé alakíthat. Kihajol az ablakon egy ködös vasárnap délután, és elszáll, mint a füst. Tisza Kata
9. Szeretném, ha egyszer én lennék a nap, Világosságot hoznék, újra látna minden vak, Felmelegíteném az átfagyott, kihûlt testeket, Mosolyt csalnék, felvidítanám az elborult lelkeket. Szeretném, ha egyszer madár lehetnék, Ha lenne két szárnyam és repülhetnék, Útra kelnék szabadon, amire mindig vágytam én, Fent a magasban, ahol tényleg kék az ég.
10. Szemed tüzénél megvakulok, de lassan újra feljön a nap... Nélküled semmi vagyok. Ákos