Magyarország rosszkedvû, lehajtott fejû népe lassan végképp elfelejti a társas érintkezés, a közösségi együttlét, a szolidaritás hajdani, önfeledt pillanatait. A keletkezett törésvonalak családokat osztottak meg, évtizedes barátságokat fertőztek meg - olyan mélységekben hatván át a közgondolkodást, hogy az ellenségesség, a gyûlölet, a másikat megbélyegző agresszív indulat kórjától hosszú ideig nem lesz szabadulás.

Kapcsolódó idézetek

1. Húzok egy vonalat, és innentől kezdve azt nézem, ki mit csinál ma. Szerintem nincs is lehetőség más mércét használni, mert ha az egyébként valószínûleg jogos sérelmeinket hordozzuk életünk végéig, folyamatosan visszakényszerítjük magunkat a múltunkba, az indulatainkba és a keserûségeinkbe. Ha az ember nem elég intelligens, nem elég felnőtt ahhoz, hogy egy idő után képes legyen a saját múltját és megbántottságait távolságtartóan kezelni, abból az jön ki, ami ma Magyarországon van: feszültség, gyûlölködés, a másik ember semmibevétele.
2. Az ember lassan elsorvad. Kezdetben törődik az emberekkel, és átadja magát nekik. Aztán az egyformaság, az állandó ostrom, nap mint nap, évről évre, érzelmi eltompulást okoz, és az ember érzéketlené válik. Eltékozolta minden együttérzését, semmi nem maradt belőle sem önmagának, sem a családjának. De az ember ezt eltitkolja. Mivel tudja, hogy együttérzést várnak tőle, együttérzést színlel. De kezdi megvetni magát a képmutatásért. Aztán megideologizálja a dolgot és azt mondja, azért csinálja, mert az embereknek szükségük van rá. De ez is hazugság. Az emberek megérzik a hidegségét. Megérzik a visszahúzódását. (...) És a bûntudattól, amiért él, elfonnyad a lélek.
3. Manapság nincs türelem, tolerancia. Az emberi érzelmek gyanúsak, avíttak, kicsúfoltak. Ha ezt elvettük magunktól, mi maradt? Nem beszélünk egymás nyelvén. Mindenki a magáét fújja, gettóba zárva másokat. Vavyan Fable
4. Hagyományunkból hiányzik a humor. A kacagás. Az önfeledt derû. Lelkünk a bajokra van hangolódva. A gyászra, a szenvedésre, a komor tragédiákra. A gyûlöletre, a bosszúra, a keserûségre. Újabban pedig a száraz, rideg, okoskodó, szívtelen, józan észre. Müller Péter
5. És vagyunk mi, acsarkodó, figyelmetlen, sértett, megalázott, elbutult, egymással röhejesen kijátszható (és van is, aki röhögjön a háttérben), Európától egyre inkább elszakadó, saját lehetőségei alatt teljesítő, szabadságnak, függetlenségnek - így - még csak a közelében sem lévő magyarok, együtt. Esterházy Péter
6. A járványhelyzet eddig nagy próbatétel, az egyéni és közösségi reakciók eltérők. Sokakban növekszik a szorongás, a kiszolgáltatottság és a kilátástalanság érzése, s ezek a szorongások tovább rombolhatják a társadalom szövetét. Bezárkózás, bûnbakképzés, félelem az idegenektől - gyakran szembesülünk azokkal a konkrét történetekkel, amelyek arra utalnak, hogy a karantén láthatatlan falakat emelt közénk, s ezeket a falakat nehéz lesz lebontani. Ugyanakkor számtalan olyan kezdeményezéssel is találkozunk, amelyek megmutatják a szolidaritás és az önzetlenség erejét. Kiss Tibor Noé
7. Az ember (...) nagyon magára hagyatott valami. Gyerek és szülő, szülő és gyerek, férj, feleség, szeretők, testvérek stb., vagy talán mondjuk így, vérségi kötelékek. Hát Istenem, a vallás és a társadalom kerítései kötnek és az ember nehezen vallja be, hogy például nincs köze az öccséhez. Tartja magát. Azt hiszi, hogy ez rosszaság. Megszokás. A vérségi köteléket úgy elhalványítja az idő, mint akár a faji hovatartozást. (...) Közeli rokonok tíz év után idegen emberként kerülnek össze s vagy megszeretik egymást, a vérségi kapcsolatoktól függetlenül, vagy nem. Török Sándor
8. Annyi minden van, ami könnyen felejthető, hogy végül még azt is elfelejtjük, miért nem tudunk visszaemlékezni. Egyszerûen eltûnik a memóriánkból, akár egy kísértet vagy az álom. Talán legbelül még érzékeljük egy darabját, de többé már nem tudjuk rekonstruálni. És csak a gyûlölet, a harag, a félelem és a szeretet érzései maradnak meg.
9. A társadalmunkban jelenleg azért van annyi elnyomott agresszió, annyi probléma, annyi rossz érzés, mert az embereket nem hagyták kibontakozni. Sem a környezete, sem pedig önmaga nem hagyta kibontakozni. (...) Nem adjuk meg egymásnak és önmagunknak sem a kreativitás és az önismeret lehetőségét.
10. Az emberek, az emberek, Gazdátlan rossz cselédek, Õselemük a félelem. Egyistenük az érdek. Ha baj van, egymásra kenik, Még bûnözni is gyávák, A bátor szót, a tetteket Örökké mástól várják.