Ugrás a tartalomra
Mást sem látni a budikban, mint politikai jelszavakat. Ez mindig annak a jele, hogy egy ország elindult lefelé a lejtőn. Már kakálás közben is csak a politikán jár az emberek esze.
Kapcsolódó idézetek
-
Nagyon nagy butaság lenne azt gondolni, hogy a közéletben zajló események úgysem hatnak ránk. Ez egy nagyon rossz hozzáállás. Ezt az embereknek ki kéne törölniük a fejükből. Rá kell arra ébredni, hogy ami a közéletben és a politikában történik, az a végén ott csapódik le az üzletemben, a magánéletemben, a számomra fontos dolgokban.
-
Aki felfelé kritizál - az lefelé tart.
-
Régebben még valahogy a mindennapi táncrend része volt, hogy az emberek egymással szóba elegyedjenek, aztán ezeknek az időknek vége lett. Épp, mint annyi minden másnak, ami élhetőbbé tette ezt az országot meg ezt a dolgot, az életet. Mióta válság van - időtlen idők óta, a kezdetére nem emlékszik már senki -, azóta kis hazánk lakosai egy emberként vesztették el a kedvüket. Nagyjából mindenhez, de ahhoz mindenképp, hogy megszólítsák egymást, beszélgessenek. Hogy mondjanak a másiknak valami kedveset. Minek, gondolják. Õ se mond nekem. Különben is: kim ez nekem? Tán rokonom? Alig ismerem. Tehetek én róla, hogy a szomszédomba költözött? Én se háborgatok senkit, engem se háborgassanak.
A beszélgetés: háborgatás.
A megszólítás: zaklatássá változott.
Keresztury Tibor
-
Szavak. Megint csak szavak. Mindössze arra szolgálnak, hogy bonyolultabbá tegyék a dolgokat.
Paulo Coelho
-
A butaság, a képmutatás nem tüntethető el, hanem a létezés, a történelem, a politika permanens, folyton visszatérő eleme, s mire az ember befelé menekülne, akkora már odabenn is csak ûr van.
-
A nemzetek, az országok és a politikusok minden férfias erényüket elvesztették: nem maradt más, csak az agyafúrtság, ti. a hazugság mûvészete - s az is hanyatlóban van.
Ladislav Klíma
-
Ülünk, ülünk tehetetlenül (...). Várjuk, mikor nyílik meg alattunk a föld. Mert mire megmozdulunk, késő lesz. Moccanni próbálunk, kapálóznánk, aztán mindig egy helyben találjuk magunkat.
Szilvási Lajos
-
A házakban nincs semmi jó. Amint a kapu becsukódik mögötte, minden ember bûzleni kezd, és amit hord, az is bûzlik. Teste, lelke rohamosan öregszik. Rothadásnak indul. (...) Muszáj kezdeni velük valamit! Elő kell rángatni őket, kikergetni, kitenni a szabadba.
Louis-Ferdinand Céline
-
Az emberek nehezen viselik, hogy nincs többé, miben reménykedjenek. Megállnak az utcaszegleten és várják, hogy jöjjön valaki és mondjon valamit. Mindegy, akármit, csak biztasson egy kicsikét.
Tormay Cécile
-
Csak élj! Csak élj! Csak élj! Senki se tudja, minek. Ha meggyőződésed, hogy nem kell, bolondnak néznek. Hol van itt az a (...) nagy szabadság? Orrod előtt az ajtó, de nem nyúlhatsz hozzá, nem mehetsz ki az udvarra.
Jónás Tamás