Ülünk, ülünk tehetetlenül (...). Várjuk, mikor nyílik meg alattunk a föld. Mert mire megmozdulunk, késő lesz. Moccanni próbálunk, kapálóznánk, aztán mindig egy helyben találjuk magunkat.

Kapcsolódó idézetek

1. Eljön az a pillanat, amikor meg kell állnunk, mert ráébredünk, hogy többé nem a saját energiánk visz előre bennünket, hanem valami tehetetlenségi erő sodrásába kerültünk. Mint egy lejtőn.
2. Az ember egyre vénül, verset ír, tanít... "Csak ülj a földre és beszélj az égre." S nem ül le. S nem beszél. Felnő, és azt se tudja, hogy mivégre. Radnóti Miklós
3. A várakozásban azonban akaratunknak csekély szerep jut; várunk ha nem akarjuk is; tetteink helyzeti ereje következtében még akkor is kitartunk, amikor értelme elmúlt, s céltalanul is várunk egy ideig. Hiábavaló leskelődés, ostoba álldogálás - ki nem ismeri? - amikor hasztalanul vesztegetjük értékes időnket, olyasmi után bámulva, ami egyszer s mindenkorra eltûnt. És mi mégis makacsul visszavárjuk. Nem tudjuk, miért állunk még mindig ott, ahol állunk, de nem mozdulnánk a világért sem. Amit buzgalommal kezdtünk, türelemmel folytatjuk. Gyötrő szívósság, holtra fáraszt. Victor Hugo
4. A világ azt várja tőlünk, hogy folyamatosan csináljunk valamit, míg a bennünket éltető élet csupán annyit kér: hagyjuk megtörténni, aminek történnie kell. (...) "Mi a teendő, amikor nem tudjuk, mi a teendő?" (...) "Semmi!" Ne csináljunk semmit, várjunk, amíg egy nálunk nagyobb erő mozgat meg bennünket: maga a helyzet. Feldmár András
5. Az emberek nehezen viselik, hogy nincs többé, miben reménykedjenek. Megállnak az utcaszegleten és várják, hogy jöjjön valaki és mondjon valamit. Mindegy, akármit, csak biztasson egy kicsikét. Tormay Cécile
6. Olyanok vagyunk, mint a vízben esett ember, akinek mindaddig kell vergődni, és minden ághoz kapni, még ki nem szabadul, vagy el nem vész. Mikes Kelemen
7. Nehéz, amikor az ember itt marad. Várok (...), és nem tudom, hol van, nem tudom, hogy van. Nehéz annak, aki marad. Audrey Niffenegger
8. Miért lobogjon örökké életünk lángja? Nem érti, ki a földön áll, bilincsbe zárva. A sorsot kísértik - mondja -, de ugyan mivégre? Miért hajtja az embert nyughatatlan vére? Várjuk talán merengve, míg leszáll az alkonyat? Nem nyerünk egyebet, csak elveszett álmokat.
9. Az életünk (...) csak gurul és gurul... hol hegynek fel, hol völgynek le. Vagy a meredély szélén. Aztán hirtelen a mélybe zuhan, és eltûnik a fészkes fenébe...
10. Egy gályában ülünk, amit rengetegen hajtunk, De nem igazán egy irányba, így minden hiába, Csak egy helyben tipródunk a megoldásra várva. Sub Bass Monster