Ugrás a tartalomra
Matematikából mindig gyenge voltam. A tanáraim legtöbbször nem ismerték fel a válaszaimban rejlő iróniát.
Kapcsolódó idézetek
-
Mindig kész vagyok tanulni, annak azonban nem mindig örülök, ha tanítanak.
Winston Churchill
-
Rengetegen nem értik a humorom. Ha egy kicsivel bizonytalanabb vagyok, azt gondoltam volna, hogy nem jók a vicceim.
Laurell Kaye Hamilton
-
Mindig ilyen voltam, soha nem tudtam beilleszkedni a családomba, de ahhoz, hogy a magam útját járjam, túlságosan gyáva voltam. A sikerhez kevés volt az önbizalmam, de a kudarcot mindig el tudtam kerülni. Sok mindenhez értek, de nem eléggé. Van ambícióm, de az hamar alábbhagy. Engem soha nem szerettek feltétel nélkül, de én sem voltam képes ilyen szeretetet adni.
-
Ifjú koromban minden kérdésre tudni véltem a választ. A világ szép volt, és egyszerû, én pedig végtelenül ostoba.
Révai Gábor
-
Mikor kicsi voltam, folyton piszkáltak, mert én voltam a legalacsonyabb az osztályban, és nem tudtam megvédeni magam. De aztán felfedeztem, hogy van valamim, ami nagy: a szám. Azóta is azzal harcolok.
-
Soha nem szerettem gondolkodni. Úgy éreztem, nem túl kifizetődő foglalkozás, és tulajdonképpen most sem vagyok meggyőződve afelől, hogy valóban érdemes.
Agatha Christie
-
Ha az emberek egyetértenek velem, mindig az az érzésem, hogy valami rosszat mondtam.
Oscar Wilde
-
A matematikának nem sok köze van az elméhez. Főleg az enyémhez.
Olia Savicevic Ivancevic
-
Az élet - ezt jól megjegyeztem - sosem igazságos, akármit tanítanak az iskolában.
Nicholas Sparks
-
Azt hiszem, mindig is ez volt a bajom. Mindig többet vártam, mint amennyit kaptam.