Ugrás a tartalomra
Meg sem tudnám mondani, mi nagyobb áldás egy serdülőnek, mint ha minél előbb derék szeretőre lel, s a szeretőnek, ha kedvesére talál. Mert akik szépen szeretnének élni, azokat kell hogy vezesse valami az életben, s ezt nem plántálja beléjük sem rokonság, sem tekintély, sem gazdagság, sem semmi más, csak a szerelem. Mi ez a valami? Ilyesmikre gondolok, mint a gyalázattól való irtózat és a szépség utáni vágy.
Kapcsolódó idézetek
-
Aki felismeri szívében a szerelmet, annak rohannia kell szeretni! (...) A szerelemből aztán szeretet lesz, ami sokkal hatalmasabb, mert vágytalanul tiszta! Kár, hogy az emberek ezt nem becsülik és nem maradnak együtt. Kár, hogy új vágyakat keresnek, új kielégüléseket! Kár, hogy a szeretet eljövetele helyett az új vágy kívánása jön, és elégedetlenséget, a tisztelet felszámolódását, a ragaszkodás felbomlását hozza magával! Mindezt azért, mert nekünk sohasem elég, ami van! Mindig elégedetlenek vagyunk és elzavarjuk magunk mellől a szépet, egy másik, új szépért.
Török-Zselenszky Tamás
-
A létezés gondja, baja közepette hirtelen túláradó meggyőződését érzem, hogy a mi sorsunknak egybe kell fonódnia. Érzem, hogy nem létezik más élvezet, mint az Õ élvezete, nincs szomorúság, csak mikor Õ okoz fájdalmat a sóhajával. Szerető mosolyában minden boldog lesz. Elhalványulnak korábbi hivalkodó ambícióink, kötöttségeink, terveink, nézeteink. A kedvéért hátat fordítunk a társadalmi elvárásoknak - ilyen a szerető. Ez a szerelem.
Benjamin Disraeli
-
Nézd csak, milyen messze vagy még az igazi szeretettől és alázatosságtól: amely senki másra nem néz haraggal, méltatlankodással, csak önmagára. Nem nagy szó derék és szelíd emberekkel egyetértésben élni: ez mindenkinek természet szerint kellemes, hiszen ki-ki örömest marad békében, s akik úgy gondolkodnak, mint ő, azokat jobban szereti. De nagy kegyelem és nagyon dicséretes, s valóban férfira való tett békében meglenni goromba, gonosz, fegyelmezetlen emberekkel, vagy akár olyanokkal, akiknek észjárása más, mint a miénk.
Kempis Tamás
-
Mindent bámulok én, ami él.
Forró kamasz-inger
ûz, hajt, vonz és kerget mindje után...
De csak egy van,
egy csak igaz szerelem, mely nem hajt útlan utakra,
egy, ami ott helyben lélekzetfojtva megállít
s túlnő önmaga százrétû vagy egyszerü lényén,
mintha csak egyszeriben minden megnyílana benne,
egy csak a megrázó perc, mely nemszûnő teljesedettség,
egy - például e félig-nyílt nagy rózsa a kertben.
Egy csak - amit úgy hívunk köznapi nyelven: a szépség.
Somlyó György
-
Nem az kell... hogy valaki rám mosolyogjon - a te mosolyodra vágyom. Nem az kell, hogy valaki megsimogasson - a te érintésedet akarom. Nem az kell, hogy szeressek valakit - csak téged tudlak szeretni. (...) Nem az kell, hogy valaki szeressen - a te szeretetedre vágyom. Nem az kell, hogy valaki mellett éljek... csak az, hogy veled.
Csitáry-Hock Tamás
-
Szerető szem kell hozzá, semmi egyéb. Aki szeretettel nézi az arcát, az szépnek fogja találni. Azt is mondhatnám, hogy a férfias erő és bátorság nagyobb hatalom, mint a szépség.
Charlotte Bronte
-
Utasnak, szinte szüntelenül úton lévő vándornak lenni, sokan azt mondják, tágra néző, mélyet lélegző, merészen kíváncsi, szabad életvitelt jelent, azaz a boldog életet magát jelöli - föltéve, hogy e vándorlást senki, semmi nem gátolja, de nem is kényszeríti. Mások - s mindjárt megjegyezzük: jóval többen - a boldogságot inkább a vándorutakat követő letelepedéstől remélnék. Merthogy a kereső bolyongást, úgymond, mikor az ember újra csak újat óhajt látni, és ismeretlent vágyik nap mint nap tapasztalni, a nyughatatlan, ifjú lélekhez vélik jobbára illőnek, míg ellenben az érett felnőttkor örvendetes beteljesedésének titkát inkább az olykori utazásokkal színesített helyben maradásban látják.
Závada Pál
-
Szembenézni az élettel. Mindig szembenézni az élettel és tudni, mire való. Vagy legalább ismerni. Szeretni azért, ami, s aztán lemondani róla.
-
Ne az kelljen, aki betoppan, majd hirtelen őrülten szeret, hanem az, aki nem tud és nem is tudott élni nélküled, hiszen utóbbi minden mosolyodtól erősebbnek érzi magát, az, aki meg őrülten szeret, valami olyanhoz ragaszkodik betegesen, amit most lát. Valamit, ami felcsillant előtte, de lehet, hogy egy év múlva már sehol sem lesz. Meglátja a csatáidat, és elsétál, hiszen mást képzelt el. Vágyj arra, aki ismer. Aki látja azt, aki vagy. Azt, aki nem törődik az álcáiddal, aki könnyedén átsiklik rajtuk, mert tudja, hogy nincs jelentőségük, és az, ami vagy valójában, mögötte van. Ne vessz el a lángokban. A lángok jönnek, fellobbannak, de van, hogy a fényük nem tart túl sokáig, vagy hirtelen kialszik. Vágyj valamire, ami tölt egy életen át. Valakire, akitől többnek érzed magad, hiszen a szerelem elmúlik, de a teljesség, amit a másik miatt érzel... az bizony örökre megmarad.
Oravecz Nóra
-
A szépet csodálni,
Az igazat óvni,
A nemeset tisztelni,
A jót körülölelni,
Ez vezeti az embert
Az életben célokhoz.
Rudolf Steiner