Mért is nem indultál velem, hogy együtt járjunk mindenütt, hogy két tekintet zsongassa köröttünk a teljes élményt, a közös egészet? Igy csak magamban hordozom érzékeim szomját, hevét: vonuló vállak, mellek rezzenése idézi fájón régi ölelésed.

Kapcsolódó idézetek

1. Alig van úgy, hogy ne téged látnálak magam előtt. Néha csak a szemedet vagy a mosolyodat, meg ahogy jársz, a rugalmasságodat, a mozdulataid ívét, a lépteid simaságát, vagy ahogy a ruháid esnek a melleiden, és majd beleőrülök, amikor visszagondolok rá, hogy milyen volt tartani téged a karjaimban, hogy milyen volt simogatni a derekadat, vagy milyen volt egyszerûen csak babrálni kicsit a hajaddal. Nekem is ugyanúgy hiányzik. Olyasmi ez kicsit, mint a szomjúság, amikor már a puszta emléke is kedvessé válik bennünk a víznek. Érezzük a hûvösét, halljuk a csörgedezését... hasonló érzés. Ráadásul ilyenkor valahogy mindenből hiányzik valami, még ha nem is tudnám megmondani, hogy micsoda.
2. Hosszú álomból ébresztettél fel. Lehet, álom csak, mikor két karod átölel. Veled érzem úgy, hogy a lelkem súlytalan, szívem meztelen. Zuhanunk, szoríts most engem. Caramel
3. Veled alszom, s veled ébredek, És mégsem vagy ott; A karjaimba ölelem a gondolatot Rólad - de csak a közönséges levegőt érintem. John Clare
4. Vágyok egy ölelést, egy olyat, ami mer elengedni. Aki nem tart görcsösen, nem szorít, csak annyira, amennyire kell, és addig, ameddig jólesik. Nem húz magához szorosabban, ha menni akarsz. Tudja, hogy el kell engednie, és azt is, hogy vissza fogsz jönni hozzá. Mert az, hogy elmész, nem azt jelenti, hogy más kell. Egyszerûen csak annyi van, hogy neked is van két lábad, meg neki is... és nyilván, nem véletlenül... Oravecz Nóra
5. Mindent érzek. A teret, a levegőt, a rezgéseket, az embereket. Érzem a gravitációt, érzem, ahogy forog a Föld, a testemből eltávozó hőt, ereimben a vért. Érzem az agyamat, a legmélyebb emlékeimet. (...) Emlékszem, hogy milyen volt a kezed a homlokomon, amikor lázam volt. (...) Emlékszem, milyen ízû a tejed a számban, a szobára, a folyadékra... csak azt akarom mondani, hogy szeretlek titeket, és köszönöm a sok ezer csókot, amit még mindig itt érzek az arcomon.
6. Visszahoz egy régi perc, megidéz egy fénykép, míg csak élnem kell, sose lesz másképp: ugyanaz a fájdalom ugyanaz az érzés, az a búcsúszó, amivel elmész. Cserháti Zsuzsa
7. A teljes bőrfelületem, amivel a tested melegét, érintését, simaságát, simogatását érzékelem; és a gondolataim, amik, ha körülötted forognak, körülöttem forog a világ; elhalni és elevenen élni akarok egyszerre, eggyé válni veled, és szétárasztani magam a világban, benned. Egyszerre akarok megsemmisülni és a Minden lenni, de legjobban, leginkább a karodba, a szeretetedbe, a kettőnk szerelmébe bezárva szétragyogni a világra. Ara Rauch
8. Súlyosnak éreztem a karom és a lábam, csalódás ült rám, valami névtelen, lebegő zavar fogott el. Nem akartam betolakodni a világába. Csak egy ideig át akartam ölelni, a mellkasomra húzni a fejét. Csak át akartam ölelni, míg teste kemény munkával átadja magát a múltnak. Michael Cunningham
9. Nemcsak az arcodat vetted tőlem el, nemcsak a testedet, a szavadat, a szemedet, az elképzelt öleléseket, nemcsak testünk közös melegét. Hanem mások arcát is, mások testét, szavát, szemét, mindent elvettél, hiába szorítottam annyi meztelen testet, minden élvezet magába halt.
10. Nem beszélhetek róla úgy, hogy magamról ne szóljak. Önzőn hangzik; valójában ez az összetartozás a szeretet. Sosem éreztem ehhez mérhetőt, s biztosan tudom, többé nem is fogok, egyszerûen azért, mert fokozhatatlan: máris olyan vakító, hogy már-már fáj. Érzelmeim rokonai az ölelés érzéseinek: az elviselhetőség határáig szépségesek, mígnem felrobbanva megsemmisülnek és újraélednek: még szebbként. Nem látványos varázslat, nem másoknak szól, bennünk tündököl. Vavyan Fable