Ugrás a tartalomra
Mert minden szó új korlátot teremt,
a gondolat testének szabva formát
s e korlátok közt kigyózik a rend
lépcseje, melyen addig másszuk ormát
új és új látásnak, mígnem messze lent
köddé mosódik minden régi korlát,
s képekből összeáll a képtelen
korlátokból korlátlan végtelen.
Kapcsolódó idézetek
-
Ami elvénült, mindig teret enged az újnak,
Mert szakadatlanul így szülik egymást újra a dolgok,
S nem jut senki a poklok mélységes fenekére.
Kell az anyag, hogy mindíg új lépjen ki belőle,
Mely azután, ha leélte korát, szintén megy utánuk.
És így hullanak el sorjában, mint te kidőltél.
Igy jő egyik lényből folyton létre a másik,
Mert zálogként kaptuk az életet és nem örökre.
Titus Lucretius Carus
-
Korlátok között alkotni azért szép, mert az ember új irányokba kényszerül, és olyasmit is felfedez, amit korlátok nélkül sohasem fedezett volna fel.
Marcus du Sautoy
-
Amint megfogalmazunk valamit, már körül is határoltuk. És minden kerítés szûk. A felbukkanó eldönthetetlen problémák kibújnak alóla.
Péter Rózsa
-
A gondolat mindig előre jár. Túlságosan is messzire lát, messzebb, mint a test, mely a jelenben van.
Albert Camus
-
Semmitől nem fut úgy az idő, s nem rövidül meg úgy az út, mint ha valamilyen gondolat lenyûgözi egész mivoltát, egész lelkét annak, aki gondolkodik. A külső lét ilyenkor szinte alvás csupán, s ennek az alvásnak álma az a bizonyos gondolat. Hatására az idő elveszti tartamát, a tér elveszti kiterjedését. Elindulunk valahonnan, megérkezünk valahová, csupán ennyit tudunk. Bejárt utunkból az emlékezet csak valamiféle homályos ködöt fogad be: számtalan elmosódó kép úszik benne, fák, hegyek, tájak.
Alexandre Dumas
-
Szavakban gondolkodunk, mert a gondolat a szónak köszönheti legmagasabb rendû és legigazibb létét.
Georg Wilhelm Friedrich Hegel
-
A gondolat, míg önmagába zárul, sajnos nincs jelen,
Szavak nélkül nem mûködik a mindenható értelem.
De a kimondott szavak sorsa néha furcsán alakul,
A lényeg sokszor bennük marad kimondhatatlanul.
Bródy János
-
Az anyag szakadatlanul áramló folyó; a természet tevékenysége folytonos változásban nyilvánul meg, a végső ok ezer meg ezer fordulat szövevényében bujkál. Szinte semmi állandó nincs, s lábunknál tátong a múlt és jövő feneketlen, mindent fölfaló mélysége. Hogyne volna hát esztelen, aki ilyen körülmények között felfuvalkodik vagy szorong vagy jajgat, mintha valami akár egy ideig, akár tartósabban kellemetlenséget okozhatna.
Marcus Aurelius
-
Mindenütt új eszmék keletkeznek, próbálnak a felszínre törni, hogy alkalmazzák őket az életben, és mindenütt beleütköznek az olyan emberek tehetetlenségébe, akiknek a régi rend fenntartása az érdekük. Az új eszmék fuldokolnak az előítéletek és tradíciók fojtogató légkörében.
Pjotr Kropotkin
-
Minden korlátozza az embert, de semmi nem állítja meg. Egy válasza van: átlépi. A lehetetlenség határvonala mindinkább hátrahúzódik.
Victor Hugo