Micsoda szánalmas klisé az, hogy "emlékeimben örökké él". Él? Hisz pontosan azt nem teszi! Mintha úgy gondolnánk, mint az ókori egyiptomiak, kik balzsamozással remélték megőrizni halottaikat. Hát semmi nem győz meg bennünket, hogy nincsenek többé! Mi az, ami megmaradt belőlük? Egy holttest, egy emlék, (némelyek szerint) a kísértetük. Ugyan, szemfényvesztés, badarság! Mindhárom a halál szinonimája.

Kapcsolódó idézetek

1. Az emberek örökös panaszkodásban élnek. Úgy hordják magukkal a panaszaikat, mint valami személyazonosító jelvényt. Sokak végigsiránkozzák az életüket, hogy az élet mennyire igazságtalanul bánt velük. Felemlegetik a sok szörnyûséget, ami érte őket, a meg nem kapott esélyeket, a sok elszenvedett igazságtalanságot. Talán mindez még igaz is lehet. A legtöbben azonban megfeledkeznek róla, hogy a múlt pusztán emlékként él bennünk. Az emléknek nincs tárgyi létezése. Nem egzisztenciális; tisztán pszichológiai. Sadhguru
2. Halottaink nem az emlékezetünkben élnek tovább. Ha valahol, akkor a szokásainkban, a mozdulatainkban. De ha átveszik az irányítást, akkor baj van. Helyettük is élni, az önbecsapás. Fölösleges, buta, céltalan dolog. Beteges önkínzás. Száraz Miklós György
3. A halottakat el kell temetni, nem ahogy az egyiptomiak tették, megőrizve a testet, hogy a lélek halhatatlanságát biztosítsák általa. Nem! Igazán! Véglegesen! Fordítson hátat a múltnak, csak előre nézzen. Tudja, az idő mindent begyógyít, minden sebet.
4. Ne kívánd azt, amit általában örök hírnévnek, halhatatlanságnak neveznek, mert semmit sem érsz vele, ha emléked holtod után is megmarad a jövő nemzedékek emlékezetében, mint összeszáradt múmia a piramisban. Amit a nagy emberek halhatatlanságának mondanak, nem örök élet, még csak nem is örök emlékezetesség, hanem pár száz vagy pár ezer évvel későbbre halasztódó feledés. Weöres Sándor
5. Úgy élni, hogy széppé tegyük vele a nevünket, még ha eredetileg nem is volt az... Hogy úgy maradjon meg az emberek emlékezetében, mint valami kellemes és szép dolog szinonimája, melynek eredeti jelentését már el is felejtették. Lucy Maud Montgomery
6. Eszembe jut a kifejezés, miszerint "örökkön-örökké", hogy mennyivel több dolog halott, mint amennyi élő, és hogy mindenütt kísértetek vesznek körül bennünket. Ennek vigasztalónak kellene lennie, de mégsem az.
7. Hogyan lehetne versengeni azokkal, akik fiatalon haltak meg, akik az emlékekben nyugszanak, és évről évre csak szebbek és jobbak lesznek? Miközben mi öregszünk, lerakódik ránk a zsír, mellünk megereszkedik, járásunk merevebbé válik, tekintetünk eltompul, és már a gondolkodásunk sem a régi, hibázunk, zöldségeket beszélünk vagy esetlenül, sértőn, bántón, ártón fogalmazunk, míg ezek a halottak sosem hibáznak, ők sosem kiállhatatlanok reggelente, sosem szellentenek a reggelinél, sosem felejtik a koszos alsógatyájukat a kád szélén, nem rosszkedvûek, nem igazságtalanok vagy önzők és mogorvák; a halottak csak folyamatosan ragyognak az emlékeinkben. Jón Kalman Stefánsson
8. Ezt sírja: élni, élni még! Mert élni, jaj, sohsem elég! Az élet örök táruló: Aki nem éli, áruló! Tóth Árpád
9. A halál örökké tartó álom. Sem ezen, sem valamely más világon nem fogok újra élni, élni azzal a tudattal, hogy ugyanaz a személy vagyok, aki már egyszer élt, aki kötelességeit teljesítette és egy emberi lény mûködését végezte el.
10. Ha valaki meghal, az csak úgy tûnik, mintha meghalt volna. Továbbra is tökéletesen eleven marad a múltban, éppen ezért nagy butaság, ha az emberek sírnak a temetésén. Minden egyes pillanat, a múlt, a jelen és jövő, mindig is létezett és mindig létezni fog. Kurt Vonnegut