Miért kell minden egyes bérautóban a kilencvenes évek drogdiszkóit idéző iszonyatos zajnak dörömbölnie a rádióból? Munkaidőben? Miért az idegbaj ennek az országnak a háttérzenéje?

Kapcsolódó idézetek

1. A hátam mögött az eszpresszógép dühös kígyóként sziszegett. Volt ebben a hangban valami baljós, hogy azt ne mondjam, ördögi. Erről eszembe jutott, hogy a legtöbb mai zajnak ilyen a színezete. A sugárhajtású repülőgépek félelmetes, dühös sikoltással szelik át az eget, az alagútból kifelé jövő földalatti moraja lassú és fenyegető, a hatalmas országúti szállítmányok a házak alapját is megrázzák... Napjaink kisebb házi zajai, bármilyen hasznosak, valamiféle készenlétet követelnek. A mosogatógépek, a hûtőszekrények, a kuktafőzők, a sivító porszívók is. - Légy óvatos - látszólag mind ezt mondja. - Szolgálatodra megszelídített dzsinn vagyok, de ha nem tartasz kordában... A világ veszélyes - erről van szó, a világ veszélyes. Agatha Christie
2. Az egész ország kórház, minden város egy kórterem, A gyógyszerem a zene, túl beteg ez a kor nekem.
3. Amíg elkortyolom a kávét, kitart az álomduzzadt nyugalom. Amint kissé ébredezni kezdek, a világ összes nyavalyás gondja megszólít. A rádió földrengésről, szökőárról, tûzfészekről, robbantásokról, merényletekről, csillagháborúról, balesetekről tájékoztat. Az ember már reggel kénytelen azt hinni, hogy ez lesz az utolsó napja. Vavyan Fable
4. Eszembe jutnak a városi reggelek, a hörgő autóbuszokkal, az elakadt, egymás bûzében fuldokló autókkal, a kedvetlen, ingerült tömeggel, a rosszkedvû megérkezésekkel a munkahelyekre. A karambolok, szirénázó rendőr-és mentőautók. A csőd, amit városainkban összehoztunk. A gyermekek, akiket, mint egy laboratóriumban, a szmognak támaszkodó lakásfalak között szerelmeskedtünk össze. Akik a rigót és a verebet nem tudják megkülönböztetni, s mindegyikre azt mondják, hogy madár. Bertha Bulcsu
5. Ebben az országban (...) az emberek nem tudják értékelni a reggeleket. A vekker erőszakos hangjára ébrednek, amely úgy vágja ketté az álmukat, mint a fejszecsapás, és azon nyomban belevetik magukat az örömtelen lótás-futásba. Hát mondja, miféle nap lesz az, amelyik ilyen erőszakos módon kezdődik! Mi vár azokra az emberekre, akiket az ébresztőóra minden áldott reggel kisebbfajta elektrosokkal térít magukhoz! Napról napra egyre jobban hozzászoknak az erőszakhoz, és egyre jobban elszoknak az örömtől. Higgye el nekem, hogy az emberek magatartását a reggeleik szabják meg. Milan Kundera
6. Nem álmodozhatunk többé beton-paradicsomokról, ahol gépzenére andalog az akkordmunka utáni szabadidőben egy félhülyére civilizált, képes újságok mûveltségi szintjére nevelt, családokban is elbújtatott önkéntes titkos rendőrök által ellenőrzött és megfélemlített, igazi és bátor élvezetekre képtelen, szórakozásra örökké éhes, félmûvelt, indulatait olcsó bódítószerekkel közömbösítő társadalom. Márai Sándor
7. A filmen, amikor rosszra fordul a cselekmény, baljós zene csendül fel. (...) Milyen kár, hogy az élethez nem jár ilyen filmzene. Nem mintha változtatna bármin is, de jó volna, ha időben figyelmeztetnék az embert.
8. A mai emberek jókora része folytonos ingeréhségben szenved: a birtokában lévő szellemi tartalmakba való elmélyedés helyett mindig új és gyorsan változó érzéki ingerre vágyik, amilyen a színház, a mozi és a rádió. Csak inger kell neki, amely a jelen pillanatban lelkét megkötözi és elfoglalja: mindegy neki, hogy a színház, a mozi vagy a regény detektív-történetet vagy szerelmi tragédiát zúdít-e reá, hogy a rádió ájtatos oratóriumot, zenés bohózatot vagy sikamlós operettet, Bachot vagy Strauss Johannt muzsikál-e. A tudásszomjat is az ingerszomj pótolja: ez pedig az embert képtelenné teszi az igazi elmélyülő gondolkodásra és érzületre. Kornis Gyula
9. Csúnya zajban élünk. Feszültségben, veszekedésben, indulatokban, csikorgó közönyben és zenétlen, kellemetlen lármában. Müller Péter
10. Mostanában kezdem úgy érezni, mintha túl sok lenne a zaj, tudod? (...) Az összes hang figyelemért küzd - tanárok, szülők, magazinok. Mi megy be, mi megy ki, ki jó fej, ki nem annyira jó fej. És ezek a szarok olyan hangosak lesznek, hogy úgy érzem, nem hallom a saját gondolataimat. Tudod, csak be akarok ülni a kocsimba és vezetni, de aztán meglátlak téged. Meglátlak a folyosón keresztül: behajolsz a szekrényedbe abban a kabátban, amit annyira szeretsz, és ahogy besimítod a hajad a füled mögé, és meglátsz engem, és mosolyogsz. Csak mosolyogsz, és a zajok elcsendesednek, tudod? És az egyetlen dolog, amit hallok, az a hangod, amikor kiejted a nevemet.