Mikor az éj leszáll s a csillagok feljőnek, mikor a világ szavai elhalnak, elkezd beszélni a természet, akkor a végtelen mindenség megnyílik s az ember lelke lát.

Kapcsolódó idézetek

1. Ha ember távozik a földről, Helyére nyomban más hatol, S az esti nap, mikor lenyugszik, Egyúttal fölkél valahol. Mihai Eminescu
2. Természet! emeld fel örök törvényedet, S mindenek hallgatni fogják beszédedet. E kézzel fogható setétség eltûnik, Az éjnek madara húholni megszûnik. Egy jóltévő világ a mennyből kiderûl, S a sok kigondolt menny mind homályba merûl. Csokonai Vitéz Mihály
3. Ahogy múlik az ég, ahogy fölkel a nap, A gyûlölet végre a múltra marad, És a fák, a vizek, és a tétova szél, S a néma hegyoldal is újra beszél. Dés László
4. Amikor valaki a külvilágtól elzárva él, minden egyes nap pontosan ugyanolyan, mint az előző. Ez az egyformaság addig gyúrja a lelket, amíg az ember egy lélegző, táplálkozó, ürítkező lénnyé válik, amely napfelkeltekor ébred, és napnyugtával nyugovóra tér. Ez az üresség minden lassan múló nappal mélyebbre és mélyebbre szivárog, miközben mindenki láthatatlanná és jelentéktelenné válik. Suki Kim
5. Ha valaha valaki meg akarja tapasztalni, mit jelent az idő és a lét végtelensége, csak nézzen fel az éjszakai égre, és érezze, ahogy drága halottuk visszanéz rá. Ilyen az egyesülés és az elválás kettőssége. J. R. Ward
6. A belső szabadság pillanata amikor az elme kitárul és a végtelen világegyetem kitárul és a lélek szabadon vándorolhat. Jim Morrison
7. Mintha este se menne le a nap, minden világít éjszaka is, és az ember csak fülel, hallja-e már a léptét annak a csodálatosnak, annak a nagyszerûnek, amit remél. Szabó Magda
8. Ha én elmegyek innen, velem jön a világ. Ez a világ, amit én látok, a magam szemével, a magam hangulatain keresztülszûrődve. És se esték, se hajnalok, se felhők, se szelek, se csillagok többet olyanok nem lesznek, mint most. Mert nem látom őket többé olyanoknak. Akik utánam jönnek, már nem az én világomat látják, csupán a magukét, s az én számomra az már úgyis idegen. Wass Albert
9. Felemelő és szép látvány, ahogy az ember a tulajdon erőfeszítései révén válik ki úgyszólván a semmiből: ahogy eszének világával szétoszlatja a homályt, amit a természet vont köréje, ahogy önmaga fölé emelkedik, ahogy egészen az égi régiókig röpíti a szellem, ahogy óriás léptekkel - miként a nap - bejárja a világegyetem mérhetetlen térségeit, és ami még nagyobb és még nehezebb dolog, visszatér önmagába, tanulmányozni önmagát és természetét, hivatását és kötelességeit. Jean-Jacques Rousseau
10. Az égen minden csillag kivirágzik egy éjen, ha titkukra lesel álomszemeddel. A föld hínáros. Föléje lebbenj! Szepes Mária