Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Minden elhidegülés így kezdődik, kis hibákat gyûlölünk meg egy jellemben, észre sem vesszük, s egy napon idegenek, másnap már ellenségek vagyunk.

Márai Sándor
⚽ Sport 🥺 Érzékenység
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Születésünktől fogva távolodunk, és minden nappal egy kicsit messzebb kerülünk önmagunktól, mígnem aztán egyszer csak egyáltalán nem ismerjük ki már magunkat. Robert Seethaler
  2. Az elhidegülés először testi undorként jelentkezik. Nem tudja felkelteni partnere érdeklődését, nem tudja feldobni, nem ad semmi illúziót arra, hogy szép ez az élet, semmi érdekességet nem tartogat, semmit, ami lelket erősít. És ezek után szellemileg is tudja az ember, hogy nem, nem, nem kell. (...) Csak a hülye ember nem tudja felfogni, hogy ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Géczi János
  3. Egyszer hazudunk, azután hazudunk még egyszer, már mindenhol és mindenkinek hazudunk, a végén pedig már magunknak is és észre sem vesszük. Odze György
  4. Mindenkivel előfordul, hogy negatív érzései vannak valakivel kapcsolatban, de ha az ellenségesség normává válik, ott baj van. Jean Hanff Korelitz
  5. A jellemhibáinkkal is ugyanaz a helyzet, mint a szájszagunkkal: mások szenvednek tőlük, mi magunk nem is tudunk róluk. Vavyan Fable
  6. Tudjuk, hogy mit gondolnak az ellenségeink. A barátainkkal kell óvatosnak lennünk. Néha olyan ez, mint a mérleghinta: egyik nap az ellenségeink tûnnek a barátainknak, ám másnap kiderül a barátainkról, hogy az ellenségeink. Terry Pratchett
  7. Egymásért egymás ellen harcolunk, Elvárásokkal szemben Napról napra átváltozunk. Salvus
  8. Akit nem ismerünk elég jól, azt hajlamosak vagyunk utálni, és ami még rosszabb, hajlamosak vagyunk azt feltételezni róla, hogy utál minket. Reményi József Tamás
  9. Mikor már telek hava halmozódik a szívben s az évekkel mindinkább magunkra hasonlítunk, csak felszínes pillantást vetünk arra a lényre, ki idegenül-bántón mered ránk a tükörből.
  10. Mindig mindent ismerünk. Nem felfedezzük őket, nem tudomást szerzünk róluk. Egyszerûen eszünkbe jutnak bizonyos dolgok, amiket korábban elfelejtettünk. Guillermo del Toro
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat