Ugrás a tartalomra
Minden ember azt hiszi, hogy a világ vele egy időben született, ha távozni készül az életből, szenved attól a gondolattól, hogy befejezetlen világot hagy maga után.
Kapcsolódó idézetek
-
Mindenki azt hiszi, hogy saját képzeletének határai azonosak a világ határaival.
Arthur Schopenhauer
-
Mindenki saját történettel születik, amit meg kell járnia, és az álmait meg kell valósítania. Ezért van a lét. Aki menekül ettől, attól elvétetik a lehetőség. Aki küzd ezért, az mindent megtalál.
Török-Zselenszky Tamás
-
Egyesek egész életükben a következő pillanatot várják. Azt hiszik, hogy egy előjáték részesei, és hamarosan elkezdhetnek majd élni. Mások észreveszik, hogy az élet már elkezdődött.
Benyák Zoltán
-
Az ember magával hozza e világra mindazt, amije van vagy lehet. Az újszülött olyan, akár egy beültetett kert.
William Blake
-
Minden emberi nemzedéknek megvan a maga illúziója a civilizációval való kapcsolatáról: egyik nemzedék azt hiszi, hogy részt vesz a fölvirágzásában, a másik pedig azt, hogy kialvásának tanúja.
Ivo Andric
-
Az ember együtt él a halál gondolatával is, de titkos reményt táplál, hogy vele talán mégsem történik meg az elkerülhetetlen.
Szepes Mária
-
Mindenkinek megvan a maga élete. Valakinek jó, valakinek rossz. Születésétől fogva rá van szabva. Vigyáz rá az ember. Igyekszik megőrizni, minél több emlékkel megtölteni. Minden, ami csak történik vele, minden, amit megtanul, ebbe az életbe csatornázódik. Az ember nem is gondol bele, mennyire törékeny is mindez.
Eduardo Sacheri
-
Különböző intenzitással, de mindenki fél a haláltól, én viszont úgy érzem, hogy az attól való félelem, hogy nem is éltünk, sokkal erősebb bennünk. Az élet vége felé, amikor az ember rájön, hogy lassan már késő lesz, ez az érzés egyre erősödik.
-
Minden élő úgy jön a világra, hogy nem akarta. Az állat is, az ember is. De az ember abban különbözik az állattól, hogy gondolkodhat, és gondolatainak megfelelően cselekedhet. Megszüntetheti azt az állapotot, amelybe akarata ellenére kényszerült. Megszüntetheti az életét.
Szilvási Lajos
-
Mindenkinek megvan a saját halála. Egész életünkben elkísér. A születésünk pillanatában világra jön velünk a halálunk is, aztán a végén kivisz. Vállon kocogtat vagy kézen fog a halálunk, és azt mondja, gyere szépen, itt az idő.
Philip Pullman