Ugrás a tartalomra
Minden idegen tevékenység, ami bekerül egy faluba, rögtön meg is zavarja a létét. A hétköznapi pillanatokat ezért nem is lehet megmutatni (azokat csak az tapasztalhatja meg, aki belehelyezkedik, és élni próbál benne).
Kapcsolódó idézetek
-
A társaság hiánya a falusi élet legsúlyosabb kellemetlenségei közé tartozik. Ha az ember sohasem hozza meg másoknak a viselkedés és az öltözködés megkövetelte apró áldozatokat, végül teljesen leszokik arról, hogy zavartassa magát mások miatt. Akkor aztán minden megromlik bennünk, forma és szellem egyaránt.
Honoré de Balzac
-
A színek, a ruhák és az emberek is fakóbbak, csendesebbek, beletörődve battyognak várossá nőtt falujukban az egyik bolttól a másikig, az orvostól a gyógyszertárig, aztán vissza a lehúzott redőnyû lakások szobáiba. Ebben a városban nem élnek meg a kávézók, nem nyitnak egymás után új boltok, nincs hangzavar és sokadalom. Csak a régi cégérek porosodnak az évek óta érintetlen épületek homlokzatán. Mozi, amit bezártak, mert a helyiek nem látogatták, és mert a várost nem látogatta a helyi lakosokon kívül senki. Megállt az idő, és mintha az emberek is megálltak volna az idővel együtt, mintha beletörődötten gyászolnák az életet, amit le sem éltek, aminek mintha már akkor a végét várnák, amikor elkezdődik, nem nevetnek, nem sietnek, nem állnak le beszélgetni és fagylaltot enni, csak vonszolják magukat a dolgukra.
Czakó Zsófia
-
Ha egy világot jól-rosszul meg lehet magyarázni, akkor az a világ otthonos. De ha a világmindenséget hirtelen megfosztjuk minden illúziótól, minden fénytől, akkor az ember idegennek érzi magát benne.
Albert Camus
-
Egyik pillanattal sem lehet teljesen azonosulni, mert a jelen tetten érhetetlenül, de megállíthatatlanul tûnik át a múltba.
Laár András
-
Az emberi természetben nincsenek nagy különbségek, bárhol is éljen az ember, falun pedig kiváltképp jó lehetőség adódik arra, hogy közvetlen közelről lehessen megfigyelni minden kis rezdülést.
Agatha Christie
-
Aki a faluból kiment, az azt akarja, hogy aki itt van a falun, az csak maradjon meg falusi bunkónak. Õk azért nem akarnának visszajönni, de aki beleragadt ebbe a sárba, azt nem engedik kimászni belőle.
Móricz Zsigmond
-
Kívülről minden ház olyan, mint a másik, kerítés, udvar, minden. De hogy a kerítésen belül mi van, azt csak az tudja, aki ott lakik.
Tar Sándor
-
A vidéki élet hátránya (...) hogy az ember nem tudja kivonni magát alóla, amint körülötte minden meghal vagy hibernálódik a tél idejére. A városban, ahol a fények és a nyüzsgés az úr, nehezebb észlelni az évszakok váltakozásait.
M. C. Beaton
-
Egy kis falu közösségének eseménytelen hétköznapi valósága (...) kedvez a kollektív hallucinációk megszületésének, továbbterjedésének.
Krekó Péter
-
A hétköznapiságba fulladó élet, melyből hiányzik a véletlenek izgalma, idővel a legkalandosabb szellemet is kikezdi.
Honoré de Balzac