Ugrás a tartalomra
Minden technológiailag fejlett civilizáció arról álmodik (sőt, szinte vallásos hittel kapaszkodik az ideába), hogy egy nap majd megnyílik az út egyik univerzumból a másikba; a nem is olyan távoli jövőben szabadon közlekedhet a buborékok között, és - hogy csak ezt az egyetlen előnyét említsük - sosem kell majd osztoznia saját univerzumának végzetében. Ha ezt sikerül elérnie, azzal elhozza a transzcendens csodát a való világába.
Kapcsolódó idézetek
-
Hiszek az álmokban. Hiszem, hogy ezen a bolygón minden éjszaka megálmodják azt, ami van, volt és lehet. Hiszek abban, hogy bármi is történjen az álmainkban, az semmiben sem különbözik attól, ami az ébrenlétünk során történik velünk, és semmiben sem lényegtelenebb annál. Hiszem, hogy az álmok állnak a legközelebb ahhoz, ami a jelen korban élő embereknek rendelkezésére áll az időutazáshoz. Hiszem, hogy álmainkban képesek vagyunk ellátogatni a múltunkba, a jelenünkbe, a jövőnkbe. Hiszem, hogy álmomban már láttam életemnek azt a felét, ami a valóságban még nem játszódott le.
Marilyn Manson
-
Ezt az utat minden civilizációnak be kell járnia: szûkös bölcsőben ébredünk, kitotyogunk belőle, szárnyra kapunk, egyre gyorsabban és gyorsabban repülünk, míg végül egybeolvadunk az univerzum sorsával. Minden értelmes lény végső sorsa mindig is az volt, hogy olyan hatalmassá váljanak, mint a gondolataik.
Cixin Liu
-
Rengeteg olyan dolog van az ég és a föld között, amiről ma még nem is álmodunk. Talán sikerülni fog a jövőben az emberi értelemnek olyan jelenségeket és erőket felfedezni, amelyek segítségével egészen más úton törjük át azt az akadályt, ami ma áthághatatlannak látszik.
Ernst Abbe
-
A civilizáció hajnala óta az emberek sóvárogtak megérteni világunk alapvető törvényeit. Van valami nagyon különleges az univerzumunk határaival kapcsolatban. És mi lehetne különlegesebb, mint hogy nincsenek határai? Ezért nem lehet határa az emberi igyekezetnek sem. Mind különbözőek vagyunk. Bármily rossznak tûnjék is az élet, mindig lehet egy célunk, amit sikerre vihetünk. Amíg élet van, remény is van.
-
A civilizáció hajnala óta az emberek sóvárogtak megérteni világunk alapvető törvényeit. Van valami nagyon különleges az univerzumunk határaival kapcsolatban. És mi lehetne különlegesebb, mint hogy nincsenek határai? Ezért nem lehet határa az emberi igyekezetnek sem. Mind különbözőek vagyunk. Bármily rossznak tûnjék is az élet, mindig lehet egy célunk, amit sikerre vihetünk. Amíg élet van, remény is van.
-
Az emberi lény - úgy látszik - csak addig boldog, amíg jövője van, s amíg e jövőre várakozhat, akár csupán a kellemes holnapról, akár a halál utáni örök életről legyen szó. Különféle okokból egyre több ember akad, aki képtelen hinni az utóbbiban. Az előbbinek viszont megvan az a hátránya, hogy ha a kellemes holnap elérkezik, nehéz valóban élvezni további, jövendő holnapok ígérete nélkül. Ha a boldogság mindig valami jövőben várttól függ, csupán álmokat kergetünk, amelyek mindig kicsúsznak kezünk közül, mígnem jövőnkkel együtt magunk is elenyészünk a halál szakadéka mélyén.
Alan Watts
-
Az univerzum végtelen, és végtelenek a lehetőségek is. Ettől lesznek annyira érdekesek a tudományos-fantasztikus mûvek. A belátható jövőben mindazonáltal jelenlegi tudásszintünk határokat szab és felszabadít. Felszabadít, mivel ennek köszönhetően nyújthatjuk ki a kezünket a csillagok után, ez pedig olyan lehetőség, amely egészen a közelmúltig sosem volt adott. De határokat is szab, mert a tudásunk nem győzheti le az ûr hatalmasságát és a természet törvényeinek kötöttségeit.
Tim Marshall
-
A fejlett államok legtöbb lakója azt gondolja, hogy akkor érzi igazán jól magát, ha idegen országok ismeretlen tájaira utazik néhány napra és ott nézelődik. Különös hiedelem. A gyorsan kiépült kiszolgálórendszer az embert a szinte egyforma repülőgépekkel az egyforma repülőterekre és egyforma szállodákba szállítja, ahol azután kis csoportokba terelik, és valaki elmagyarázza neki az adott hely különlegességeit. Az egész megoldható lenne egy kényelmes fotelból televízión és interneten keresztül, és az ember sokkal részletesebb, szebb bemutatókat élvezhetne, miközben nem lökdösnék, és nem kellene azon aggódnia, mijét lopják el. Globálisan is sokkal olcsóbb lenne.
Csányi Vilmos
-
A transzcendenciát keressük, de azt nem lehet horizontálisan, csak a napi rutinunk megváltoztatásával elérni, ahogy az egyik hullám váltja a másikat az óceán felszínén. A valódi transzcendens állapot ennél sokkal mélyebb. Elérése függőleges irányban lehetséges. Azt jelenti, hogy a hullámokon túlra megyünk, és megtaláljuk azt a határtalan nyugalmat, amely mélyen a bensőnkben lakozik. Amikor pedig a gondolatok forrásánál megtapasztaljuk magunkban ezt a valódi nyugalmat, még ha csak egy pillanatra is, akkor egész életünkben emlékezni fogunk rá.
Bob Roth
-
Ameddig van remény, abba kapaszkodhatunk. És ha a remény fénye beragyogja ezt az egész világot, lehet közös jövőnk.