Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Minden történésnek megvannak az előszelei, amiről következtethetnénk az előttünk álló eseményekre, csak az agyunkkal nem akarjuk ezt befogadni. Mára már legtöbbünk elvesztette ezt a képességét. Már a megérzéseinkben sem hiszünk. Ebben a materialista világban csak az létezik, amit látunk, hallunk, tapintunk. Lehetőség szerint egyszerre.

Papp Csilla
💍 Feleség 🌱 Bölcsesség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Sajnos ma már a közönségnek is elveszett az a belső érzéke, hogy átadja magát egy meg nem tagadható folyamatnak, mert "érteni" akarja, amit látott, zavarja, ha nem tudja, mit és miért kellene élveznie. És ez az élet más területeire is igaz: mindent "érteni" akarunk, mert elveszítettük a kapcsolatot a valóság mélyebb tartalmaival, és azt hisszük, hogy intellektuális magyarázatok által kerülünk majd közelebb ezekhez. Vekerdy Tamás
  2. Szó szerinti hitetlenség nem létezik: mindenki hisz valamiben, hit nélkül egyszerûen nem lehet élni. Így a materialistáknak is vannak hiteik, csak ezek nem az Univerzumon kívül feltételezett másvilágra irányulnak, hanem földi életünknek olyan végső kérdéseire, amelyeket a tudomány jelenleg még nem vagy maradéktalanul nem - esetleg sohasem - tud megválaszolni.
  3. Manapság (...) túl keveset beszélünk a valóságról, sokkal hamarabb hiszünk minden másnak, mint a saját szemünknek, fülünknek. Finy Petra
  4. Nem éljük meg a pillanatokat, hanem mindent azonnal akarunk, rohanunk, közben pedig az élet elszalad mellettünk. Nagyszerû profittermelő gépezetek vagyunk a pénz mátrixában. Für Anikó
  5. A dolgok megtörténnek. A rossz dolgok is. Mi pedig csak azt tudjuk befolyásolni, hogy velünk történnek-e, vagy értünk. Meg Mason
  6. Az időérzékelésünk azon múlik, hogy mennyit tudunk kiaknázni az előttünk álló lehetőségekből. Akkor érezzük, hogy kevés az idő, ha úgy érezzük, hogy az előttünk álló lehetőségeket nem tudtuk kihasználni. (...) A mai ember előtt annyi lehetőség áll, és annyira azt érzi, hogy ezeket nem képes mind kihasználni, hogy ezért érzi az időnek a rövidségét, és ezért van benne ez az állandó, zaklatott rohanás. Ha ezt vissza tudnánk venni, akkor rettenetesen tudnánk élvezni azt, amit a 21. század nyújt.
  7. Ha egyszer feltárult előttünk az igazság látványa, rettenetesen sekélyesnek fog feltûnni addigi világunk. Abban a látványban se logikus nincsen, se logikátlan. Se jó, se rossz. Minden eggyé van benne olvadva. És a fúziónak mi magunk is részesei vagyunk. Túllépünk a testünk szabta kereteken, létezésünk metafizikaivá válik. Intuíció lesz belőlünk. És miközben ez csodálatos érzés, bizonyos értelemben reménytelen is. Mégpedig azért, mert szinte a legeslegvégén megvilágosodik előttünk, mennyire jelentéktelen, mennyire mélységet nélkülöző volt eddigi életünk. És elborzadunk, hogy miként voltunk képesek egyáltalán elviselni. Murakami Haruki
  8. Konspirációs teóriák szövik át az előítéletes gyûlölségek terebélyes szövetét, s hazugságok viselik a hitelesség gúnyáját. Ma nem csupán a tudomány és az értelem, hanem egyidejûleg az irracionalizmus korszakában is élünk. Sokan, akik a tudományos és a technológiai forradalom bûvöletében élünk, el sem tudjuk képzelni, hogy e két világ vetélkedésében a tudás marad majd alul a miszticizmussal szemben, pedig ez is egy lehetséges forgatókönyv. Boldogkői Zsolt
  9. Életünk időbe ágyazott. Az idő pedig mint a jelenpillanatok egymásutánja jelenik meg számunkra. Ebből következik, hogy múltam már nincs - amit megtettem, nem tehetem meg nem tetté, s amit nem tettem meg, nem tehetem megtetté. A jövőm? Csak a reményeimben él. Semmi biztosítékom sincs arra, hogy akár csak a következő létpillanatot is megérjem.
  10. Amit átélünk, mindig a valós esemény előtt vagy után éljük át, mely elementáris és felfoghatatlan gyorsasággal tûnik tova; átéléseink mind álomszerû, csupán a mi szûk személyünkre korlátozódó képzeletszülemények. Franz Kafka
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat