Ugrás a tartalomra
Mindenki a saját dolgával van elfoglalva, örül, hogy él, és azt próbálja elérni, hogy őt magát ne bántsák. A közösségi viselkedés, ne adj’ isten az altruizmus már régen föloldódott a milliós tömegekben. Mi a fenének is figyelnének egymásra azok, akik még a közvetlen szomszédjaikat sem ismerik? Na, ez az, ami sebezhetővé teszi az embereket. A ragadozók ellen csak úgy védekezhetnének, ha egymásnak vetik a hátukat, és mindenki vicsorog, sziszeg, fúj, rugdos. De ezek bizalmatlanok egymással szemben.
Kapcsolódó idézetek
-
Mindenki gyávává válik, amikor van valamije, amit meg akar védeni. Ilyenek az emberek.
-
Az emberek hízelegnek nekem, amíg nem kellemetlenkedem nekik. De ha olyan célokat próbálok szolgálni, amelyek nekik kellemetlenek, úgy érdekeik védelmében azonnal szitkozódásra és rágalmazásra térnek át. A részvétlenek pedig többségükben gyávaságukba bújnak.
Albert Einstein
-
Az emberek túl korlátoltak ahhoz, hogy valójában szabadok lehessenek! Saját magukat kötik gúzsba, önmaguk emelnek falakat maguk köré. Kiközösítik azokat, akik megpróbálnak kitörni, levetni ezeket a láncokat. Ez az ő biztonságuk.
Jim Morrison
-
Valószínû, hogy az emberek nagy része szívesen lenne jó, vagy legalább is mérsékelné rosszaságát, ha módjában állna. Sajnos, a jósághoz nagyon sok nyugalom kell és gondtalan élet. Ilyesmivel ma alig találkozunk. Az emberek egy részének van valamije - ezek azért nem lehetnek jók, mert meg akarják védeni azt, ami az övék, illetve amit az imént szereztek. A többi embernek semmije sincs. Ezek igyekeznek szerezni valamit, ha mást nem, hát "egzisztenciát". Ezer ember pontosan ezer vetélytársat jelent. Tehát ezer olyan embert, aki másirányú elfoglaltsága miatt, sajnos, nem ér rá jósággal foglalkozni.
Bálint György
-
Az emberek készek segíteni is egymáson, de szégyellik a szívből jövő, ösztönös cselekedetet, félnek, hogy nevetségessé válnak, hogy a jóságukat gyengeségnek hiszik majd.
Wojciech Zukrowski
-
A társadalomra a legnagyobb veszélyt a társadalom önmaga jelenti, az, hogy nagyon önzőek vagyunk, csak magunkkal foglalkozunk, hogy mi a helyzet velünk. Boldogabb világban élnénk, ha az emberek segítőkészebbek, empatikusabbak lennének. Azt gondolom, hogy bajban vagyunk, válságban van a világunk. Mindenki ébredjen fel, és legyen önzetlenebb.
Dan Reynolds
-
Elképeszt, hogy az emberek mennyire rettegnek mindattól, ami a sötétben történhet, napközben viszont eszükbe se jut a biztonságukért aggódni. Mintha a napfény a világ minden gonoszságától megóvhatná őket. Pedig nem. A nap csak suttog nekünk, melegével elhódít, aztán jól a földbe döngöl. A napfény nem véd meg semmitől. Rossz dolgok bármikor történhetnek, nem szoktak várni vacsora utánig.
-
Mert hiszen az emberre mi van rábízva? Saját maga. A saját élete. Joga van magát megvédeni. És fel is kell építenie a saját belső védelmi rendszerét, mert a külvilágtól ezt a legtöbb esetben hiába várja.
Popper Péter
-
A bátor kiállás nem a győzelemre megy ki. Egy olyan világban, ahol a hiány és a szégyen dominál, a félelem az ember természetévé vált, a sebezhetőség felforgató dolognak hat. Kellemetlenül érinti az embereket. Néha egy kicsit veszélyes is. És vitathatatlan: azzal, hogy kimondjuk, amit gondolunk, hatalmas kockázatot vállalunk, azt, hogy esetleg megbánthatnak minket. De (...) semmi sem olyan kellemetlen, veszélyes, vagy bántó, mint az, ha az életemet egy kívülálló szemével nézem, és csak álmodozom arról, hogy milyen is lenne, ha bátran előlépnék, és a többiek tudomására hoznám, hogy én mit szeretnék.
Brené Brown
-
Ha nem tudjuk magunkat olyan kicsire összehúzni, hogy elrejtőzzünk az észlelt fenyegetés elől, nos, akkor elég nagyra kell felfújnunk magunkat, hogy elhessegessük a fenyegetést. Ez a stratégia mindenütt elterjedt a természetben. Bár a kivételes bonyolultságú emberi társadalmakban az izmaink megfeszítése és a mellkasunk kidüllesztése nem mindig éri el a kívánt hatást. Ezért valami máshoz folyamodunk. (...) Dicsérjük magunkat, kidomborítjuk az erényeinket. Alkalomadtán hazudunk arról, mit gondolunk valójában, hogy védjük a társadalmi státuszunkat. És némi erőbedobással még magunkat is meg tudjuk győzni, hogy igazat mondtunk. De most már nem akarok több szót pazarolni a valaha írt összes Facebook-posztra.
Nathan Filer