Mindenkiben van belül egy gyémánt, ami az embert emberré teszi. Ezt mostanában nagyon betakarjuk. Van, aki függönnyel, lepedővel, de van, aki fával, pajzzsal, és van, aki betonba ágyazza, és azt hiszi, nem lehet onnan kirobbantani. De ez nem így van: a burkot vagy szépen, lassan lehántolgatja az ember, vagy egyszer éri egy olyan hatás, amitől leomlanak a falak.

Kapcsolódó idézetek

1. Minden emberben van valami odabent. Valami, amit meg lehet hajlítani. Ki lehet nyújtani. De ha túlfeszítik, akkor eltörik. És vele együtt az ember is. Harlan Coben
2. Bízz magadban, és lásd meg belül a gyémántot, ugyanis ha észreveszed, tudni fogod, hogy másként kell bánnod vele, mint holmi bizsukkal. Onnantól pedig ezt szem előtt tartva roboghatsz előre, akkor meg aztán akárki akármit mondhat, nem fog érdekelni, ugyanis te tudni fogod, hogy ott legbelül egy gyémánt ragyog. Nem fogsz kérkedni vele, ugyanis az arra érdemes meg fogja látni. És soha ne feledd. Nem mindenki tud különbséget tenni gyémánt és üveg között. Oravecz Nóra
3. Falak... mindenütt beléjük ütközünk, behatárolnak bennünket. Megpróbálhatjuk elkerülni őket, vagy áttörni rajtuk, vagy hagyhatjuk, hogy körénk záruljanak. Időnként azonban, ha mázlink van, valaki kinyit egy ajtót, és akkor rajtunk múlik, hogy lesz-e bátorságunk átmenni rajta.
4. Tudod, én olyannak látom az embert, mint valami zárt bimbót. A legtöbb dolog, amit olvas vagy cselekszik, nincs rá hatással, de vannak aztán olyan élmények is, amelyeknek különös a jelentésük, énje szempontjából. Ezek mind felpattantanak egy-egy szirmot a bimbón; így fakad fel aztán egyik szirom a másik után, míg végre kinyílik az egész virág. William Somerset Maugham
5. Az ember lelke olyan, mint a gyémánt, amit csiszolni kell hosszú időn keresztül, míg teljes fénye és szépsége kitisztul. Kinek ami hibája van, annak a hibának a kijavítása miatt vissza kell jönnie a földre újra meg újra. Wass Albert
6. Össze kell törnöm azt a burkot, ami az évek során körém nőtt, és golyóálló elefántbőrré vastagodott. Muszáj lefúrnom a lelkem és a szívem legmélyére, akármilyen ostobán és patetikusan hangzik is, és akármilyen kellemetlennek fog is majd bizonyulni, mert nem vagyok jó ember. Ez bizony így van, még ha idiótán hangzik is, és úgy, mintha megbocsátásért könyörögnék. Muszáj kiderítenem, ki vagyok, és mire vagyok képes.
7. Kezdetkor mindnyájunk élete egy-egy nyers drágakő. (...) Lényünk, tetteink folyamatosan koptatják, vásítják, homályosítják vagy éppen csiszolják, karátosítják azt. (...) Végül majd az egész gyémánt szép lesz. Vavyan Fable
8. Mindenütt, ahol igazság van és nem hamisság, ott jó lenni. De az életünkben ez nem lehet hely függvénye. Biztos, hogy vannak helyek, ahol könnyebb igaznak lenni, ahol olyan a táj, a környezet, hogy hamarabb rá tudsz hangolódni saját magadra, ahol nem kell színt játszanod, önmagad tudsz lenni. S ha önmagadra találsz, le tudod hántani a gyémántokat... - Gyémánt? – néztem rá. - A szívünkben van egy gyémánt. Mindenki szívében. És ahogy növünk, öregszünk, rárakódik egy vastag héjazat. Amikor aztán az ember tizennyolc, húsz-, harminc- vagy ötvenévesen - ki mikor - elkezdi keresni önmagát, az Istent, az igazságot - valójában ez mind egy -, akkor elkezdi hántani, hámozni a gyémántjáról a héjakat. Nyilván eljutsz olyan helyekre, ahol jól érzed magad, és ahol jól vagy, ott könnyebben megy a hámozás. De mi van, ha nincs rá lehetőséged, hogy helyet keress és változtass az életedben... (...) Nem lehet halogatni, hogy mikor leszek boldog, mert a boldogság ott van bennünk. Schäffer Erzsébet
9. Mindenkinek van takargatnivalója. Valami belső sötét dolog, amit nem akarunk, hogy meglásson a világ. Úgy teszünk, mintha minden rendben lenne. Szivárványba csomagoljuk magunkat. Ennél többet talán nem is tehetünk, mert az ilyen dolgok néha sötétebbek másokénál.
10. Miből építkezik az ember, amikor úgy érzi, romokban hever körülötte a világ? Az általa belátható környék, a végiggondolható gondolatok, a megélhető érzelmek. Arra gondol, hogy talán mégis akar tőle valamit az élet, ha eddig meghagyta. S elkezdi magát újraépíteni. Megkeresi az első téglákat, leveri róluk a régi, töredezett habarcsot, óvó kézzel végigsimítja valamennyit. Új kötőanyagot kever. Előtte gondosan alapot ás, mélyebbet az előzőnél, mindent többször is megmér. Ezúttal nem olyan felszínes, mint először volt, most már tudja, hogy sokszor századmillimétereken múlhat a siker. Nagy István Attila