Mindenkinek van vezércsillaga, lobogó szövétneke: az után megy. A kis juhokat a vezérürü kolompja csalja tovább; a nyiladozó violának a lángoló nap hívja ki a szerelmét; a hold örök sóvárgásban követi a napot; a csillagok egymás körül keringenek; - hát a szegény leányszívnek ne volna vezére, csillaga, napja? Kell, kell, ha más nincs, egy aranyfonál is, amelyikbe belefogózzék a nagy életmélységek fölött szédelgő asszonyember, amelyen fölszállhasson elaléló lelke a tiszta kielégülés birodalmába.

Kapcsolódó idézetek

1. Minden egyes ember gondolatvilága tulajdonképen egy kristálynak felel meg, melyben a tengelyrendszert a vezéreszmék képviselik. Természetes, hogy nem minden gondolatvilág alkothat oly tiszta, nemes kristályt, mint a gyémánt, vagy az arany, azonban, hogy a gondolat-kristálynak, akár az egyenes, akár a ferde rendszerbe tartozzék az, tengelyekre, vezéreszmékre van szüksége, alig vonhatjuk kétségbe.
2. A szerelemben nincs vezérigazgató. Ez egy érzékeny tánc, finom mozgások, előre-hátra, néha föl, néha le, de elviseljük, mert amikor vége a napnak, nem akarunk egyedül maradni. És ha találunk valakit, egy társat, megalkuszunk, szeretjük benne, amit tudunk, a többi fölött meg szemet hunyunk. Mert a szerelem nem tökéletes, de a nagyon tökéletlen szerelem, az visz minket tovább, azt tesz boldoggá. És végső soron nem ez az élet értelme?
3. Az emberi élet örömeinek és boldogságának forrása nem egyedül a kényelmes, gondnélküli életben rejlik; van még más, a mi azt egészszé teszi, a mi az igaz és mély fáj­dalmat enyhíti, a mi a kétségbeejtő csapások alatt megren­dültét hitében megerősíti és új küzdelemre ösztönzi, a mi életünk zord világában szeretetük sugáraival ragyog felénk. Ez a szép nem. Ha pályát téveszténk, a nő rokonszenve, szeretete lesz a szabadító hid. Kérdezd a kétkedőt, jutalmaz-e a cserkoszorú s babér úgy, mint egy szerető hölgy boldogító pillanata. Õk a boldogság angyalai, tiszta lelkük szerelme boldogságot teremt lángoló szivünknek.
4. Gyalog és könnyû szívvel indulok a nyílt úton, Épen, szabadon, előttem a világ, Akárhova elvezet a hosszú barna fonal. Többé nem kérdem a szerencsét, magam vagyok a szerencse, Többé nem sopánkodom, nem késlekedem, semmi hiányom, Elmarad az otthoni gond, kétség, óvatos ingadozás, Egészségesen, elégedetten haladok a nyílt úton. A föld elég nekem, Nem vágyom a vezércsillagokat közelebb vonni az égről, Tudom, ahol vannak, helyükön vannak, Tudom, segítik a hozzájuk tartozókat. Walt Whitman
5. Azt szerették volna, ha egy rendes lánnyal kezdek járni, félrerakom a pénzt, összeházasodunk, aztán letelepszünk, és szerzek magamnak egy rendes, állandó munkát. Aztán csendben telnek-múlnak a napok, évre év jön, a világnak sosincs vége, ámen. Köszönöm, de én ebből nem kérek! Kell, hogy legyen ennél jobb is. Nekem nem hiányzik ez az egyhangúság, nem hiányzik, hogy az életemet ilyen dögunalomban bicegjem végig. Ebben a világban, gondoltam, ahol mûholdakat tudtak fellőni az égbe, ahol arról beszélnek, hogyan fognak eljutni a csillagokra, kell hogy legyen valami, ami megdobogtatja az ember szívét, amiért érdemes az egész világot végigkutatni. Agatha Christie
6. Hogyha virág lennék, ölelnék jó illattal; Hogyha madár lennék, dicsérnélek zengő dallal; hogyha mennybolt lennék, aranynappal, ezüstholddal, beragyognám életedet csillagokkal. Pákolitz István
7. Az élet csupa sürgető vágy: cselekedni, érezni, látni, tudni. A nő lelke csendes virágzás egy elsöprő forgószél közepén. Charlotte Bronte
8. - Nem tudjuk megérteni az életet, ha nem fogjuk fel valahogy a halál értelmét. Cselekedeteink iránytûje a vezérfonál, amely kivezet a labirintusból: a fény, (...) amely onnan túlról, a halál felől sugárzik felénk. - Onnét csak sötétség jön! - Sötétség... sötétség... önnek sötétség! Próbálja meg, s gyújtson a lélek tiszta olajával egy kis fényt, majd meglátja... ha ez a kis lámpásunk, a hit hiányzik, akkor ebben az életben bármennyi villanyfényt gyújtunk is, csak bukdácsolunk, mint a vakok. Luigi Pirandello
9. A szenvedés jobbá gyaluljon, többé lenni: a vágy ûz, nem hagy. Üljön körül a mindenség is, könyököljön reám egy csillag. Keszei István
10. Nem lehet csak a valóságnak, a célszerûnek élni... valami fölösleges is kell az élethez, valami rikító és csillogó, valami szépség, ha még olyan olcsó szépség is. Az emberek legtöbbje nem bír a szépség káprázata nélkül élni. Valami kell, ha más nem, egy hatásos képeslap, mely - vörös és arany színekben - a naplementét ábrázolja vagy a hajnalt az erdőben. Ilyenek vagyunk. Márai Sándor