Ugrás a tartalomra
Mindenkire hat az a közeg, amelyben megszólal. Az az irodalmi jelenidő, azok a költői szerepek, amelyek egy költészet "mai napját" uralják. Meghatározzák a versolvasók ízlését és kész öltözékeket kínálnak az indulónak. S ki ne öltözne be szívesen tizenhat-húsz éves fejjel Ady, József Attila, vagy Kassák Lajos - és sorolhatnám az élő nagyokat is - ruhájába?
Kapcsolódó idézetek
-
A költészetet az éppen aktuális, erős érzések vagy benyomások táplálják, amelyek megmozgatnak valamilyen lelki mélyréteget, a prózát meg a már leülepedett indulatok, no meg az élettapasztalat.
Rakovszky Zsuzsa
-
Az ember még a régi szövegekre is a saját korát, problémáját, személyiségét "olvassa rá". Többek között ezért érdemes foglalkozni az irodalommal.
-
A huszadik században a vers annyira öncélúvá alakult, hogy némelynek írója úgy véli, ami átvillan a fején, az már líra. Rettenetes félreértés. A versben nem magunkról és magunknak kell beszélnünk, hanem azokról a gondolatokról, érzésekről, amelyek ott lappangnak az olvasókban is.
Illyés Gyula
-
A vers azért sokkal jobb, mint a próza (...), mert versíráskor a sorokat nem kell végigírni. A próza rabszolgameló. Női dolog. Öregasszonyos. Az öregasszony és az író nem sokban különbözik. Mindkettő egész nap ül a székében és sorokat köt egymás alá. Semmi szabadság. Én a sort ott hagyom abba, ahol jólesik. Ez férfias szabadságot ad. A költő, kérem, az férfi, az író nyámnyila némber. Csak hasonlítsunk össze, kérem, egy Ady Endrét, aki talpig férfi és talpig költő, egy Mikszáthtal, aki nagy író, ám a sok üléstől olyan vastagra hízott, mint egy szakácsné.
Cserna-Szabó András
-
A költő is arra vágyik, hogy a teljesítménye definiálja. A közönség a magánéletünkben keresi az írások hitelét, holott egy jó versben benne van minden.
-
Költészet napja? Én jobban szeretném, ha a költészet perceiről beszélhetnénk már. Legfeljebb a költészet óráiról. Azt szeretném, ha nem egy egész nap jutna a költészetnek, egy esztendőben egyszer, hanem csak percek, de állandóan, minden nap - és áhítattal. Minden nap: percek. A költészet nem egész napi élmény.
Váci Mihály
-
Mindenkor az számít jó és nagy írónak, aki a legtalálóbban tud írni a maga korának, a kortársaknak, aki legjobban meg tud felelni a kortárs nézeteknek és hangulatoknak. Ámde nagyon valószínû, hogy a jövőben csak az marad meg igazi írónak, aki a legtalálóbb képet tudta adni a maga koráról, a kortársakról és nézeteikről. Mégpedig tekintet nélkül a mulandó nézetekre és pillanatnyi hangulatokra.
Ivo Andric
-
14 és 20 éves kor között eldől: legyûrendő tantárgy vagy az életünk része lesz az irodalom. Ha utóbbi, annak pedig a nemzetgazdaságra is van jó hatása. A költészet például az érzelmi tapasztalat kollektív átadásának legfontosabb eszköze. (...) Ha valakiben kifejlődik a készség a versolvasásra, értelmezésre, azt a munkahelyén is kamatoztatni tudja. Lehet 600 oldalas tanulmányt írni a magányról, de annál, hogy "A semmi ágán ül szívem", nem lehet ezt jobban, tömörebben megfogalmazni.
Nyáry Krisztián
-
Minden nagy költészet családias. A család tagjai az idegen számára jelentéktelen, érthetetlen adomákat mesélnek egy kisgyerekről, aki hajdanában mindnyájunk ismerőse volt, emlékeznek valamire, amire az idegen nem emlékezhet és elmosolyodnak. Valami ilyesmihez hasonló a költészet. Nyelvünk szellemében él, melyben összeforradunk valamennyien, akármiféle politikai hiten élünk. Nem dicsekszünk azzal, hogy hûek vagyunk ehhez a nyelvhez. Mi magunk vagyunk a hûség. Nem állítjuk azt sem, hogy csak vele, általa, érette lélekzünk. Mi magunk vagyunk ez a nyelv. Vér vízzé válhat, pártot is üthet, de ez a szellemi közösség megronthatatlan, elmozdíthatatlan.
Kosztolányi Dezső
-
Ha végigtekintünk a hazai írótársadalmon, legyen az szépirodalom vagy zsánerirodalom, nagyon sok helyről, sokféle végzettséggel rendelkező írót találunk. Mert nem ez számít, hanem hogy valaki mennyire olvasott, tájékozott, és mennyire képes valós és fontos gondolatokat, érzéseket irodalmi formába önteni.
Markovics Botond