Mint égve felejtett lámpában a villanykörte izzik bennem a fájdalom bár lennél porcelánedény összetörnélek keresztet vetek a táj homlokára amerre mentél visszafordíthatatlan az út mint a folyó kétszer nem léphetsz bele ugyanabba a tévedésbe.

Kapcsolódó idézetek

1. Mint könnycsepp sivatagban, mely visszatért a porba, így múlnék el nélküled. Mint gyertya vad szélben, ahogy harcol a sötéttel, így múlnék el nélküled.
2. Epévé változzék a víz, mit lenyelek, ha téged elfelejtelek! Nyelvemen izzó vasszeget üssenek át, mikor nem téged emleget! Hunyjon ki két szemem világa, mikor nem rád tekint, népem, te szent, te kárhozott, te drága! Dsida Jenő
3. Ó, úgy szeretnék eggyé lenni véled! Hogy folyna eggyé vérem és a véred, Mint szélvész ültén két fáradt folyam. József Attila
4. Keresztre feszítenek a saját korlátaid. Amit vakon választottál, megváltoztathatatlan, vissza nem vonható. Voltak esélyeid; nem kaptál rajtuk, az eredendő bûnben dagonyáztál, a korlátaid közé szorítva. Még azt sem vagy képes eldönteni, hogy sétálj-e egyet a szabadban: nem vagy biztos benne, menekülés-e ez is, vagy puszta felfrissülés az egész napi szobafogság után. Elvesztettél minden életörömöt. Előtted sehová sem vezető ösvények egész sora. Sylvia Plath
5. Mint a villám tépte, magányos fenyő, Mint a vizét vesztett patak, mint az odébb rúgott kő, Mint a fáradt vándor, ki némán enni kér, Otthont, házat, hazát, nyugalmat már többé nem remél. Ismerős Arcok
6. Be kell járnom az utat, a gyász útját is, ezt nem lehet kikerülni. Figyelnem kell rá, mikor mi nyílik ki előttem, és abba beleállni akkor is, ha fáj. Nem lehet, hogy csak fájjon, mert az nem vezet sehova. A céltalan szenvedés nem vezet sehova, de a szenvedés energiája átgyúrhatja a lelkemet valami jobbá.
7. Ez ugyanaz az út, amit a sors elém tett, Ugyanúgy, mint régen, a tûz megéget. Ha most kezdeném, mindent ugyanúgy tennék, De ugyanaz nem lehetek, mert ugyanott lennék.
8. Itt áll az út, de le van zárva. Vajon a pokolba vinne vagy a mennyországba? Érzem a súlyát, de nem elég tiszta, hogy keresztültörjek vagy forduljak vissza. Fájdalom, könny és évekig éjjeli szerelem, mosoly éltető fénnyel, mit hoz a sors, sohasem látod, de bármerre vezet, végig kell járnod!
9. Isten hozzád! - Fölvonom már Tépett szárnyú vitorlámat, Vissza, vissza szigetemre, Hûs ölébe szent magánynak S kopár sziklám dacos partján Elnézek majd elmerengve - Mint tapasztalt hajótörött - A morajló végtelenbe.
10. A fájdalmat nem lehet elfelejteni, sőt újra és újra felidéződik, mint egy betegség. Szívek szakadnak meg, és nincs rá gyógyír; az ember csak azon tûnődik, hogy mi történt azzal az élettel, amelyet együtt kellett volna leélniük. Suki Kim