Mit nem tesz nyolc esztendő? Események, változások, elidegenedés, eltávolodás - minden belefér, a múlt pedig feledésbe merül; így természetes, nyilván így is van.

Kapcsolódó idézetek

1. Vannak napok, amelyekről nem lehet mit mondani. Ilyen az élet, a napok eltûnnek, elfelejtődnek, átrobognak a testen, és újabb időrétegeket hagynak maguk után.
2. A múlton már úgysem változtathat senki, a jelen meg leggyakrabban túl zûrös, hogy érdemes lenne elmélkedni rajta. (...) Az idő mindent megold. A jövő hét, a jövő hónap, a jövő év. Csak fel kell venni a tempót, és előrenézni. Karin Slaughter
3. Nincs múlt, nincs ragaszkodás a múlt megmaradt darabkáihoz. Minden, ami van, ebben a pillanatban van, talán holnap, de sosem tegnap. Alexandra Ripley
4. A dolgok mennek a maguk útján. (...) A múltat nem lehet meg nem történtté tenni. Nem csinálhatjuk újra, nem forgathatjuk vissza az idő kerekét. Egyetlen dolgon változtathatunk, és ez az egyetlen, amiért aggódni érdemes, az az, mennyire hagyod, hogy befolyásoljanak minket. Jennifer Weiner
5. Az öregedésről, öregségről sok szépet, jót, emberit írtak, költőit is jócskán. Egyszer mindenki találkozik vele, ha eleget élhetett. Elkerülhetetlen, ezért szükségtelen aggályoskodva foglalkozni vele. Minden természetes, ami elkerülhetetlen. Meg kell élni, elviselni. Bár néha nem könnyû!
6. Néha nem tudjuk a múltat egyszerûen elengedni. Máskor pedig bármit megtennénk, csak hogy elfeledjük végre. És néha valami újat tudunk meg a múltról, ami mindent megváltoztat a jelenben.
7. Csak a múlton érdemes töprengeni. Ami van, az volt is. És ami lesz, az nem más, mint egy visszatérő, elfelejtett esztendő.
8. A múlt - a közhiedelemmel ellentétben - egyszerû: az emlékeket szûrjük, alakítjuk, történetté változtatjuk. A történetek meg épp olyanok, amilyennek csináljuk őket; mondatok: itt írom, kihúzok, hozzáírok, úgy, ahogy én akarom. A részletek eltûnnek, kihullanak vagy lesüllyednek az emlékezetbe, jobb esetben betokosodnak és néha-néha feltörnek váratlan zavart okozva; rosszabb esetben dolgozik és megváltoztatják a lélek kötéseit, szorongássá alakítva a jövőtől való aggódás kapcsolásait. Braun Róbert
9. A múlt történéseit, a kisebbeket és a nagyobbakat, a szépeket és a rusnyákat, a nevetéseket, az érintéseket előbb vagy utóbb mind elfújja a szél, feledésre, halálra, kiszáradásra ítéltetnek, ám csak és egyedül azért, mert senki sem emlékszik már, senki sem gondol rájuk, senki sem őrzi meg őket, s ezáltal bármi, amit átéltünk, lassanként semmivé válik, még levegővé sem; ez nagyon fájdalmas dolog, iszonyú pazarlás, amitől céltalannak érzi magát az ember. Jón Kalman Stefánsson
10. Az elmúlt napok sosem térnek vissza, és nem lehet meg nem történtté tenni őket. A pillanatok, amiket most élünk át, holnapra emlékekké válnak, vagyis a múlt bizonyíték arra, hogy éltünk.