Muszáj magamra is figyelnem. Arra, hogy kapjak impulzusokat, hogy el tudjak menni színházba, moziba! Ott van négy könyv az éjjeliszekrényemen, és csak várnak... ha nincs, ami bejön, akkor nem tud mi kimenjen, és egy aktuális mûsornál kevés lehetsz.

Kapcsolódó idézetek

1. Az irodalom mindenképpen segít, akár magam mûvelem (ha lehetek ilyen öntelt), akár csak élvezem. És ma egész nap írtam és olvastam. De még a könyvesboltban is olyan jó volt, azok a szagok... van egy hosszú listám, milyen könyveket szeretnék a közeljövőben megvenni. A könyvek a barátaim. Bennük bízhatom, eddig még kivétel nélkül mindig segítettek, megvigasztaltak, elringattak.
2. Tudom, hogy sokak szótárából kihullott a "mégis", hogy sokan másra fordítják - olykor pazarolják - az energiáikat, nem a mûvészetre, az olvasásra, a színházra. De még így is hinnem kell abban, hogy ha esetleg bejönnek egy előadásra, akkor legalább arra a néhány órára sikerül lekötni őket.
3. Ez tart minket életben: hogy például szükségünk van a kádba egy csúszásgátló gumiszőnyegre. Vagy egy kuszkuszfőző edényre. Vagy új konyharuhákra. Úgyhogy nem vásárolunk meg mindent egyszerre. Eltervezzük, hogy mikor melyik boltba megyünk majd. Nézelődünk, tanakodunk. (...) Lassan, fokozatosan töltjük meg a szekrényeket és a fiókokat. Szinte egy életbe telik, hogy egy egész házat megtöltsünk a holminkkal. És ha megtelt, eltörünk valamit, hogy újat vehessünk helyette, hogy másnap is legyen dolgunk. Néha még a párunkat is elhagyjuk, hogy egy másik történetet, egy másik házat, egy másik jövőt képzelhessünk magunknak. Egy másik életet, amivel majd megint dolgunk lesz. Grégoire Delacourt
4. A könyvek számomra olyanok, mint egy nyitott ajtajú helyiség. Mindegy, hol vagyok, hogy vagyok, az irodalmi szobák mindig ott vannak számomra. Be tudok lépni, a szereplőkkel le tudok ülni egy asztalhoz, és szükség szerint teát vagy pezsgőt ihatok velük.
5. Félek a magánytól (...). Hogy miért, nem is tudom. Ha a szobámban a négy fal rám mered, az iszonyú. Olyankor gyorsan kinyitom az ablakot, hogy embereket lássak, és mindig csak azokat látom meg, akik karonfogva mennek, házaspárokat és egymáshoz tartozó fiatalokat, s akkor úgy tûnik, a világon csak egyedül én vagyok magányos. Pedig tudom, hogy sokan vannak, akik ilyen vagy olyan okból, talán rögeszméből vagy mit tudom én miből, nem képesek megtalálni társukat. És gyûlölöm magam az ostobaságomért, de ez az ostobaság bennem van, örökké velem, és talán sohasem tudok megszabadulni tőle.
6. A mai emberek jókora része folytonos ingeréhségben szenved: a birtokában lévő szellemi tartalmakba való elmélyedés helyett mindig új és gyorsan változó érzéki ingerre vágyik, amilyen a színház, a mozi és a rádió. Csak inger kell neki, amely a jelen pillanatban lelkét megkötözi és elfoglalja: mindegy neki, hogy a színház, a mozi vagy a regény detektív-történetet vagy szerelmi tragédiát zúdít-e reá, hogy a rádió ájtatos oratóriumot, zenés bohózatot vagy sikamlós operettet, Bachot vagy Strauss Johannt muzsikál-e. A tudásszomjat is az ingerszomj pótolja: ez pedig az embert képtelenné teszi az igazi elmélyülő gondolkodásra és érzületre. Kornis Gyula
7. Nem elég katalógus, divat vagy hagyomány szerint olvasni. Ösztön szerint kell megkeresni a könyvet, mely nekünk, személyesen mondhat valamit. Rendszeresen kell olvasni, úgy, ahogy alszik, étkezik, ahogy szeret és lélegzik az ember. Márai Sándor
8. Valamikor szerettem volna egy helyen gyûjteni tárgyakat magam köré, végül csak helyeket, élethelyzeteket sikerült. Ez se kevés. (...) Ami fontos tárgy, az úgyis belém költözik, nem tud elveszni. Parti Nagy Lajos
9. Néha (...) alig várom már, hogy egy bizonyos dologgal végezzek. Például az egészségem mi­att minden nap kell sétálnom: és tényleg, néha alig várom, hogy vége legyen, mert nem fekte­tek nagy súlyt rá, nem túl érdekes, és nem is tûnik hasznosnak... Észrevettem azonban, hogy ha arra gondo­lok, hogy a jelen pillanatot éljem, mire a séta végére érek, teljesen felüdülök. Így van ez más dolgokkal is. Az ember a jelen pillanatra kon­centrál, és olyan, mintha repülne. Chiara Lubich
10. Voltam férjnél, nem igazán tetszett. (...) Ha erre gondolok, egy szobát látok bezárt ablakokkal vagy ablakok nélkül. Mindig reggelre egyre kisebb a szoba. Nem veszem észre, eleinte lassan történik, centinként, mígnem egy reggel arra ébredek, hogy a szoba olyan kicsi, hogy mozdulni se lehet, levegő sincsen, menekülni kell. Nem tudok másra gondolni, sem másvalakire.