Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Nagy hiba, ha egy alkotó kilép a maga titkos erődjéből. Az alkotók félénk, emberkerülő teremtmények, akik úgy vezekelnek a társadalmi élethez szükséges képességeik hiányáért, hogy képzeletbeli társasággal veszik körül magukat.

Agatha Christie
🌙 Éjszaka 🌧️ Eső
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Egy alkotómûvész mindig valamennyire magányosnak érzi magát, mert minden darabjával az ember előre jut, megfogalmaz valamit, és mégis valami még örökösen hiányzik. És ezt a valamit mindig újra és újra keresni kell, ez egyfajta magányossággal, kétellyel, félelemmel jár.
  2. Ha létezett az alkotó, meg vagyok róla győződve, hogy túl naggyá tette a világot. Mert ezek a kis, félénk emberek bajban vannak. Egy ilyen nagy bolygón felmérhetetlen a távolság az emberek között. Még ha hat milliárdan is léteznek rajta, egyesek rendkívül egyedül vannak. Mindenki kétségbeesve keresi azt a személyt, aki nem akar eltávolodni tőle.
  3. Tulajdonképpen semmitől nem kellene úgy félnünk, mint a félelemtől. A félelem az alkotó, a teremtő erő ellentéte. Szûkíti az ember látóhatárát, valóságos és átvitt értelemben egyaránt. Szétszórttá, esetleg széthasítottá teszi az egyéniséget. Elzsibbaszt, esetleg megbénít teljesen. Gyökössy Endre
  4. Veszélyes dolog teremtménynek lenni egy emberek uralta világban. Deborah Harkness
  5. A világ túl nagy. Az internet pedig túlságosan is az. Nem arról van szó, hogy utálok mindenkit. (...) Csak éppen meg kell védenem magamat, és képtelen vagyok rá, hogy cseverésszek egy csomó idegennel, akikről azt sem tudom, kicsodák, és hol vannak. Mintha nem is lenne igaz az egész. John Corey Whaley
  6. Az emberek túl korlátoltak ahhoz, hogy valójában szabadok lehessenek! Saját magukat kötik gúzsba, önmaguk emelnek falakat maguk köré. Kiközösítik azokat, akik megpróbálnak kitörni, levetni ezeket a láncokat. Ez az ő biztonságuk. Jim Morrison
  7. Az emberek úgy vannak teremtve, hogy érdekli őket a rendkívüli, de félnek is tőle s bár szeretik csodálni, a maguk mindennapi életéből minél messzibb akarják távolítani. Makkai Sándor
  8. A világunk tele van bizonytalan, féltékeny emberekkel. Egyesek a legjobb barátaink, netán vér szerinti rokonaink. A kudarc megrémíti őket. Ahogy a sikereink is. Mert amikor túllépünk azon, amit valaha lehetségesnek tartottunk, amikor a korlátainkat feszegetjük, és sikerül többé válnunk, a fényünk visszaverődik a falakról, amelyeket ők építettek. A fényünknél láthatóvá válnak a saját börtönük körvonalai, megpillanthatják a saját önkorlátozásaikat. David Goggins
  9. Az alkotófolyamatot szükségszerûen tolvajmunkának tartom. Ásson csak bele valami gyönyörû szép szövegbe, (...) és mindenféle becstelenséget talál ott. Az alkotás azt jelenti, hogy az ember összezúzza mások életét, akaratlan, mit sem sejtő résztvevőkké változtatja őket. Az ember ellopja a vágyaikat, álmaikat, zsebre vágja a hibáikat, szenvedésüket. Elveszi, ami nem az övé. És mindezt tudatosan teszi. Khaled Hosseini
  10. Az ember félénk és mentegetőző természetû. Már nem jár-kél emelt fővel. Nem meri kimondani: "Én ezt gondolom" vagy: "Én vagyok" - hanem ehelyett mindjárt valaki mást idéz. Ralph Waldo Emerson
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat