Ugrás a tartalomra
Nagyon tipikus, hogy rettegünk attól, nem felelünk meg másoknak, meg hogy azon problémázunk, mit gondolnak rólunk. Nem csoda, hiszen generációkon át tûzzel-vassal égették bele az emberekbe azt, hogy az adott kor vallási vagy társadalmi-politikai irányelveinek meg kell felelni. És erre túlzottan rákondicionálódtak az emberek. De tudomásul kell venni, hogy ennek az időszaknak vége van, és mi egy új kor első fecskéi vagyunk! Egy olyan generáció, amelynek sokkal több lehetősége van arra, hogy a tagjai a saját életüket éljék.
Kapcsolódó idézetek
-
Csak az elmúlt néhány évtizedben kezdtük megérteni, hogy mindannyian egy olyan emberi társadalomba születtünk, amely természeténél fogva mindig is fenntarthatatlan volt. Most azonban, hogy már tisztában vagyunk ezzel a ténnyel, választanunk kell. Folytathatjuk eddigi gondtalan életünket, nevelgethetjük gyermekeinket és élhetünk az általunk felépített modern társadalom kínálta célok eléréséért, fittyet hányva annak, hogy a katasztrófa már a küszöbünkön áll. De változtathatunk is a helyzeten. Ez a választás korántsem egyszerû. Végül is emberi dolog ragaszkodni ahhoz, amit ismerünk, és félni attól vagy figyelmen kívül hagyni azt, amit nem.
David Attenborough
-
A kényszert legalább jól ismerjük. Megszokott dolog - kényelmetlen, de otthonos. A szabadság? Ajjaj! A szabadság újdonság, és mi minden ismeretlentől félünk. Miután nemzedékeken keresztül azt tanították, hogy kötelességeink és szokásaink vannak, nehéz elfogadni, ha valaki választás révén akar cselekedni, vagy szívének ösztönzésére. Márpedig ez életbevágóan fontos volna!
-
Minden kor túl időszakos ahhoz, hogy érdemes legyen azonosulni vele. Belecsúszunk, és mire megszokjuk, már jön is a következő. Egy ponton egyáltalán nem jön majd semmi. Azután csak a megtalált leckék maradnak, amiket másoknak hagyunk. Hogy mostantól ők gondolkozzanak azon, hogyan is csináltuk.
-
A felnőttek gyakran mondogatják, hogy tartozunk a fiataloknak azzal, hogy reményt adjunk nekik. De nekem nem kell a maguk reménye. Nem akarom, hogy reménykedjenek. Azt akarom, hogy pánikoljanak! Azt akarom, hogy úgy érezzenek, ahogy én érzem magam mindennap. Ezután pedig azt akarom, hogy cselekedjenek. Azt akarom, hogy úgy viselkedjenek, mintha személyes krízist élnének át. Azt akarom, hogy úgy cselekedjenek, mintha égne a házuk. Merthogy ég is.
Greta Thunberg
-
Mikor az ember fiatal, van egy elképzelése arról, milyen lesz majd idősebb korában. Hogy többé nem érez majd félelmet, és mindig tudni fogja, hogyan cselekedjen helyesen. (...) Aztán annyi idős lesz, amennyi én vagyok most, és rájön, hogy néhány értékes leckétől eltekintve ugyanúgy fél, és továbbra is rengeteg hibát elkövet. Végül is, mindannyian emberek vagyunk.
-
Az élet célja az, hogy kifejlesszük önmagunkat. Hiánytalanul meg-megvalósítani természetünket - ez itten mindannyiunknak rendeltetése. Az emberek manapság félnek önmaguktól. Elfelejtették az első és legnagyobb kötelességüket, azt a kötelességet, mellyel önmaguknak tartoznak. Természetesen irgalmasok. Táplálják az éhezőt, ruházzák a koldust. De tulajdon lelkük koplal és meztelen. A bátorságot többé nem ismeri az emberi nem. Talán sohase is voltunk igazán bátrak. A társadalomtól való rettegés, mely az erkölcs alapja, az Istentől való rettegés, mely a vallás titka - ez a két dolog kormányoz bennünket.
Oscar Wilde
-
Mindenhez idő kell. (...) És ez az, amit a maga generációja olyan nehezen fogad el. Mind úgy nőttek fel, hogy elvárják, a dolgok azonnal a maguk kedve szerint alakuljanak. Elvárják, hogy az életük olyan legyen, amilyennek elképzelték. (...) De ehhez idő kell.
Jojo Moyes
-
Nem hinném, hogy fajunk sokáig fenn fog maradni. Mintha nem abból a fából faragtak volna bennünket, mint a teknősbékákat - ők sok százmillió éven át léteznek ugyanabban a formában, sok százszor hosszabb ideje, mint mi. Egyik neme vagyunk egy rövid életû fajnak. Unokatestvéreink már mind kihaltak. Mi magunk meg kártevők vagyunk. Az általunk elszabadított környezeti és éghajlati változások pusztítóvá váltak, és aligha fognak bennünket megkímélni. A Földnek ez csupán lényegtelen, átmeneti üzemzavar lesz, de nem hiszem, hogy mi sértetlenül megússzuk, annál is kevésbé, mert tény, hogy a közvélemény és a politika inkább a homokba dugja a fejét, mint a strucc, s nem vesz tudomást a ránk leselkedő veszélyekről. Mi vagyunk talán az egyetlen faj a földkerekségen, amelyikben tudatosul egyedei halálának elkerülhetetlensége: félek, hogy hamarosan annak a fajnak is nekünk kell majd lennünk, amelyik tudatosan végignézi vesztének közeledtét, vagy legalábbis a maga civilizációjának pusztulását.
Carlo Rovelli
-
Nagyon büszke vagyok a generációmra. Én sok szempontból nem vagyok jó példa a generációm tapasztalataira, mert kiszabadultam (...) a körülmények közül, melyekkel magunkra hagyott, és kiszabadultam a feltételek alól, melyeket ránk kényszerített az az idősebb generáció, amely oly sokféleképpen teljesen rosszul kezelte a dolgokat.
Hozier
-
Generációk követik egymást, fiúk az apákat, lányok az anyákat, egyik a másik helyébe lép, elkövetve az elődök hibáit, átélve a győzelmeiket. De ha nem az ő útjukat akarjuk követni? Nem ugyanattól a félelemtől vagy vágytól vezérelve akarunk élni? Követendő vagy éppen elkerülendő példaként tekintünk rájuk? Úgy élünk, ahogy ők, mert ezt láttuk magunk előtt, vagy saját énképet kreálunk magunknak? De mi lesz, ha csalódunk a képben? Lecseréljük őket? Lecserélhetjük a szüleink képét, vagy a sors majd visszavezet minket arra az útra, vissza az otthon áldott melegéhez?