Napfényfüzérbe fogtalak. De én magam szomorú maradtam. Szomorú sípokon játszottam minden este. És kövér moha- ágyamon rólad álmodoztam.

Kapcsolódó idézetek

1. Lehunyt pilláid mögé rajzoltam kusza álmokat s hogy megnyugtassalak szívem dobbanásával magammá visszhangoztalak.
2. Az élet fényes ígéret-levelekkel bocsájt útnak: de nem vált be egyet sem, s mi hamar észrevevén, hogy meg vagy csalva: szomorúan mégy tovább az egyhangú ösvényen; a remény nem világít előtted, az emlékezet bús képekkel kísér; néha megállsz, nem nyíló virágok, hanem gyászos sírok felett, melyeknek szomorú füzei közt, kedveseid nevét súgja füledbe a szellő. Keserûen érzed: hogy veled mint labdával; kénye, kedve szerint, csak a véletlen játszik. Tompa Mihály
3. Szomorúnak vagyok szép, s csak könnyek közt igazán elememben. A napfényről nem tudok írni, és csak akkor festek ha elkeseredtem.
4. Úgy kezdődött, régen volt egy álmod. Fényben úszott minden éjszakád. Sok hazugság közt eltûnt, nem találod, De érzed, valahol messze vár még rád.
5. Sirasson meg engem, szerencsétlen lettem, Azok tettek azzá, akiket szerettem. Üres lett a szivem, üres lett utánok, Betöltötték kínzó, messze ûző álmok. Ady Endre
6. Szerettem. Milyen szerelem volt. Sem illata, sem fénye nem volt. Kínzó, hideg érzés, névtelen epedés, napsugár-szatírok kegyetlen játéka. Ady Endre
7. Keserû halál, hogy tőled el kellett örökre válnom. Hordom hát magamba rejtve égre nőtt, szikár magányom.
8. Szomorkodnak felhőim a sötétben, elfelejtik, hogy a napfényt maguk rejtették el. Rabindranath Tagore
9. Hányszor hívtál és mégis hagytalak Elveszni Téged, szívem csendjein, S amíg nevettem más reményein, Temetve mindent, elsirattalak.
10. Hogyha tudnád, látnád, mit szenvedek érted, Oh, de megátkoznád csalfa hûtlenséged! Koszorút kötöznél, könnyed hullna rája: Letûnt boldogságom sötét fejfájára. Ady Endre