Néha leomlanak a díszletek. Ébresztő, villamos, négy óra hivatal vagy gyár, ebéd, villamos, négy óra munka, vacsora, alvás és hétfő, kedd, szerda, csütörtök, péntek, szombat - általában könnyedén végigcsinálja az ember. Ám egyszer csak felmerül a "miért", s ezzel a csüggedt rácsodálkozással kezdődik minden. "Kezdődik", ez a fontos. A csüggedtség a taposómalom végét, de egyszersmind az öntudatra ébredés kezdetét jelzi. Felráz, és válaszútra kényszerít: öntudatlan visszatérés a taposómalomba vagy végleges ébredés.

Kapcsolódó idézetek

1. Az élet mindenütt egyforma és mindenütt unalmas, mert az élet: az emberek társasága és azok a szokások, amelyek mindenüvé követik az embert. A reggeli felkeléstől az esti lefekvésig bizonyos sematikus pontossággal ismétlődik minden - a változatosságot csak a gondolatok hozzák, a gondolatok, amikbe a végén szintén belefárad az ember. Erdős Renée
2. Néha (...) alig várom már, hogy egy bizonyos dologgal végezzek. Például az egészségem mi­att minden nap kell sétálnom: és tényleg, néha alig várom, hogy vége legyen, mert nem fekte­tek nagy súlyt rá, nem túl érdekes, és nem is tûnik hasznosnak... Észrevettem azonban, hogy ha arra gondo­lok, hogy a jelen pillanatot éljem, mire a séta végére érek, teljesen felüdülök. Így van ez más dolgokkal is. Az ember a jelen pillanatra kon­centrál, és olyan, mintha repülne. Chiara Lubich
3. Jön egy nap. Aminek a reggelét éppúgy utálod, mint az összes eddigit. Ám a napkelte és a napnyugta között történik valami. És este már másként gondolsz a következő reggelre. Mert abban a reggelben már nem csak kötelességek várnak rád, hanem más is. Valaki más. Aki miatt szép az ébredés, szép a nappal, kellemes a munka, nem nyûg a feladat, és csodálatos az élet. Aki miatt már álmodban is a reggelt várod, hogy újra találkozz vele, hogy hallhasd hangját, érezd érzéseit, láthasd szemeit. Akinek ma is szépet, jót szeretnél adni kincseidből, hogy szebbé tehesd életét. És a reggel többé már nem nyûg, a reggel többé nem kötelesség, a reggel már Õ. Létezik ilyen reggel. Csitáry-Hock Tamás
4. Folyamatosan teljesíteni és versengeni vágyunk, de fogalmunk sincs, miért. Fel kell ráznunk magunkat a bódulatból, le kell számolnunk a régi gondolkodásmóddal, nem szabad folyton valamin rágódnunk és aggódnunk - ideje lenne végre szó szerint észhez térnünk. Csak így tapasztalhatjuk meg az életet: nem szavak, hanem látvány, illat, hang, tapintás, ízek révén... hány falatot nyeltünk ma le anélkül, hogy megízleltük volna? Nem tudom, mikor aludtunk el a kormánynál, mert az biztos, hogy földi létünket éberen kezdtük. Primitív őseink füleltek minden gallyroppanásra, minden levélsusogásra. Ma viszont robotpilóta-üzemmódban, őrült tempóban vágtatunk át az életen, hogy elvégezzük, amit kell, és aztán betehessük valamelyik fiókba. Ruby Wax
5. Egyes vélemények szerint, amikor fáradtak vagyunk, az ingerületek lassabban vivődnek az idegpályákon, így mire az információ tudatosodik, egy ideje már ott volt a tudattalanunkban. Ezért éljük meg felismerésként. A fáradtság lehet a magyarázata annak, hogy a déjá vu érzése leggyakrabban a munkahét végén jelentkezik. A kutatások ennél többel nem nagyon járultak hozzá a jelenség magyarázatához. A péntek a déjá vu-nap. Jo Nesbo
6. Amikor csimpaszkodsz, rombolod az életet; amikor bármibe belekapaszkodsz, megszûnsz élni. Ezzel vannak tele az evangélium oldalai. És a megértés az, aminek révén e felismerésig eljut valaki. A megértés. Érts meg egy másik illúziót is, hogy a boldogság nem azonos azzal, hogy valami feldob vagy kellemes izgalommal tölt el. További illúzió, hogy ez az izgalom a vágy beteljesüléséből következik. A vágy aggodalmat szül, és előbb vagy utóbb - másnaposság következik. Amikor már eleget szenvedtél, akkor már talán készen állsz arra, hogy ezt meglásd. Addig egyszerûen csak izgalmakkal táplálod magad. Anthony de Mello
7. Valamit elfelejtünk, elmulasztunk valamit, elszalasztjuk, vagy elhalasztjuk. És ez a majdnem-semmi attól fogva jön, jön, nyomunkban van és egyszer csak mérettelenné hatalmasodik, mint az éjszaka csendjében egy padlóreccsenés. Fodor Ákos
8. A lázadás korában születtünk. Mindenünket neki szenteltük, lelkesedtünk, kockára tettük az életünket és a fiatalságunkat, és most egyszer csak megtorpanunk: a kezdeti lelkesedés átadja a helyét a valódi kihívásoknak: a fáradtságnak, az unalomnak, a saját képességeinkben való kételkedésnek. Kénytelenek vagyunk szembenézni a magánnyal, az ismeretlennel, a váratlan meglepetésekkel, és amikor már sokadszorra esünk el úgy, hogy senki nem segít fölkelni, föltesszük magunkban a kérdést, hogy valóban megéri-e ennyit szenvedni. (...) Megéri folytatni. És folytatni fogjuk, akkor is, ha tudjuk, hogy a lelkünk, bár örökkévaló, ebben a pillanatban az idő hálójának foglya, a maga lehetőségeivel és korlátaival. Paulo Coelho
9. A szükség munkára kényszerít minket, a munkáért kapott fizetéssel elégítjük ki szükségleteinket; e folyton meg-megújuló szükségletek - szoktatnak hozzá a munkához. A szünetekben azonban, amikor a szükségletek lecsillapodnak s mintegy alszanak, megrohan minket az unalom. Mi ez? A szokássá csontosodott munka, amely most új, járulékos szükségletként véteti észre magát. Friedrich Nietzsche
10. Ha az ember elhagyja a városok védett és higiénikus világát és nekivág a hegyeknek, sorozatos és szakaszos átalakuláson esik át - amolyan lassú ereszkedés a nyomorba -, és minden alkalommal olyan, mintha először csinálná. Az első nap végére meglehetősen mocskos lesz; a második nap végére undorítóan mocskos; a harmadikra nem érdekli; a negyedikre elfelejti, hogy milyen az, amikor nem ilyen. Az éhség is meghatározott sémát követ. Az első este az ember epekedik a vacsorára szánt tésztáért; a másodikon epekedik, de szeretné, ha nem tészta lenne; a harmadikon nem kér tésztát, de tudja, hogy enni kell; a negyediken semmi étvágya nincs, de eszik, mert este enni kell. Nem tudom megmagyarázni, de furcsán kellemes. Bill Bryson