Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Néhány tehetségkutató kipécéz egy fiatalt és dönt a sorsáról anélkül, hogy az tisztában lenne a saját képességeivel. Leszerződtethetik a képességei alapján, de az már csak a szerencsén múlik, hogy tud-e ezekkel élni. És ha végre uralja a képességeit, na, akkor ér valamit. A látottak alapján hoznak döntéseket, és ha nem jön be, továbblépnek, ilyen a baseball. Sokan vannak a meghívottak, de kevesek a választottak.

🕊️ Búcsú az élettől 💭 Vágyakozás
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Ha az ember profi baseballjátékos, aki éppen ütni készül, nem lepődhet meg azon, hogy egy csomó ember éppen őt bámulja, és közülük jó pár valószínûleg magvas megjegyzéseket tesz a technikájára. Egy másik jó csomó ember viszont a sörével van elfoglalva, vagy éppen szelfizik a barátaival, és mindenestül lemarad az ütésről. "Jaj, lemaradtam! Történt valami érdekes?" - kapnak aztán észbe, talán kicsit zavartan is, amiért nem figyeltek. A helyzet tehát az, hogy az emberek valójában sokkal kevesebbet foglalkoznak velünk, mint gondolnánk, még olyankor is, amikor mi vagyunk a figyelem középpontjában. Aki pedig éppen ránk figyel, azzal se tudunk mit kezdeni. Annyit tehetünk, hogy elütjük a labdát. Amy Cuddy
  2. A képesség azt jelenti, hogy miben vagy tehetséges. A motiváció dönti el, hogy mit teszel. A hozzáállás pedig meghatározza, hogy milyen jól fogod csinálni. Lou Holtz
  3. A tehetséges emberek egy részének nagyon speciális irányú a tehetsége. Ezek az emberek nem fognak kiemelkedő teljesítményt felmutatni, ha nem adatik meg nekik, hogy azt csinálják, amire a tehetségük predesztinálja őket. Mérő László
  4. A tehetségkutatók túlságosan könnyen mondják rá egy bizonyos játékosra, hogy alighanem szupersztár válik belőle, holott az ilyen sportcsillagok nyilvánvalóan eléggé ritkák. Richard H. Thaler
  5. A baseball sokban hasonlít az élethez. Ez egy mindennapos dolog, tele jó és rossz pillanatokkal. Mindig megpróbálod kihozni a lehetőségeidből a legjobbat, akárcsak az életben. Ernie Harwell
  6. A tehetség olyan, mint sportolónál az erő. Sokféle adottsága lehet az embernek, mégsem lesz senkiből világbajnok pusztán azért, mert magasnak, erősnek, gyorsnak született. A munka teszi a sportolót, a mûvészt pedig a munka, a technika, a szorgalom. Bármilyen okosnak születik is valaki, az csak útravaló. Akkor tudod felhasználni, ha előbb jó fegyvert kovácsolsz a gondolataidból. Carlos Ruiz Zafón
  7. A sikeres embert nem a tehetség választja el a sikertelentől, hanem, hogy rátermettebb-e, vagy fel tud-e állni a földről. Ha elesel, fel kell állni, ha pedig olyan útra lépsz, amin nem tudsz jól haladni, akkor új utat kell választani. Pély Barna
  8. Sokan nem ismerik, nem élik igazi emberi minőségüket. Ha mégis, előfordulhat, hogy rosszul, vagy rosszul rögzült arányokban használják, "túltolják" vagy szemérmesen alig érezhetővé halkítják érezhetőségüket. A szerencsének mások a casting-szempontjai. Hamarabb megtalálja azokat, akiknek belső tartalma kifénylik a többiek közül, akik szinte vonzzák a kapcsolódást. Mikola Péter
  9. Korlátolt észtehetség jele, másokban főképen a külsőségeket kutatni s azok után határozni meg az emberek becsét. Deák Ferenc
  10. Akármire vagyok képes, akármilyen jelentéktelen tehetséggel vagyok is megáldva, az emberek elvárják tőlem, hogy eladjam - szó szerint, adjam el pénzért, míg a végén lesz egy csomó pénzem, tehetségem meg semmi. Sally Rooney
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat