Nem én tehetek ezekről a betegségekről. De amikor te vagy az egyetlen, aki próbálkozik a leküzdésükkel, a gyógyászati közösség pedig elbagatellizálja a tüneteid súlyosságát, és elintézi őket annyival, hogy "nem nagy dolog", akkor elkezded azt érezni, hogy nincs más, akit okolhatnál.

Kapcsolódó idézetek

1. Nehéz lehet felelősséget vállalni azért a fájdalomért és szégyenért, amit mások akasztottak ránk, de jogos vagy nem, egyedül kell megbirkóznunk ezekkel az érzésekkel. Lehet, hogy nem te vállaltad magadra ezeket a terheket és nem tettél semmit, amivel ezt kiérdemled, de benned vannak és neked kell megbirkóznod velük.
2. Kimondani azt, amit érzek, nem bonyolult. Akkor tudatosul egy csomó minden az emberben. Az is, hogy mit tettem meg, mit hagytam figyelmen kívül. Mert azért, hogy én benne vagyok egy adott helyzetben, azért egy ember okolható, és az pedig én vagyok, önmagam. Csernus Imre
3. Amikor a szüleidnek problémái vannak, magadat kezded hibáztatni, még akkor is, ha nem a te vétked. (...) Ha törődni kell velük, a neheztelés érzése is kapcsolódhat ehhez. De te nem akarsz így érezni, és tudod, hogy nem is lenne szabad. Így a végén bûntudat fog el.
4. Amíg elkülönítjük magunkat, könnyû az embereket hibáztatni. Amint elismerjük, hogy összetartozunk, több felelősséget kell vállalnunk magunkért és másokért. Andrew Matthews
5. Mindig másokkal vagy elfoglalva, ez a te problémád - társadalomba születtél, társadalomban élsz, és ott is halsz meg. Egész lényed át van itatva a társadalommal. A társadalom pedig nem más, mint megannyi kis szem, mely rád szegezi a tekintetét. És te sokat adsz e szemek véleményére. Ha mindenki azt mondja, hogy te egy jó ember vagy, akkor jól érzed magad. Ha mindenki úgy gondolja, hogy rossz ember vagy, akkor kezded magad rosszul érezni. Ha mindenki azt mondja, hogy te beteg vagy, akkor kezded magad tényleg betegnek érezni. Az identitásodat kívülről, másoktól gyûjtöd be - valódi identitás helyett hipnózisban élsz. Osho
6. A (...) traumáknál az ember néha ok nélkül vállalja magára a felelősséget. Ez egy kicsit olyan, mint az önbántalmazás. Néha megkönnyebbülünk, ha átvállaljuk a terhet. Logikátlannak tûnhet, mégis így van.
7. Van, hogy képesek vagyunk akkor is mást hibáztatni a fájdalmainkért, amikor valójában magunknak okoztuk, mert az egyszerûbbnek tûnik, mint a felelősségvállalás.
8. Ha az ember beteg és magatehetetlen, könnyen magányosnak érzi magát. Nem tud egyedül megfordulni az ágyban, nem tud egyedül kiülni a székre, nem tud telefonálni, nem tud válaszolni az e-mailjeire. Nem elég, hogy át kell élni ezt a nyomorúságot, még az ember méltóságát is kikezdi.
9. Krónikus betegségekkel küzdő emberként folyamatosan tehernek érzem magam, és ezért gyakran túlságosan szégyellem azt kérni, amire igazán szükségem van egy barátságból. Majd később, mivel kényelmetlen számomra kérni valamit, a többiek pedig érthetően nem emlékeznek minden részletére annak a betegségnek, ami nekik nincsen, azt kezdem feltételezni, hogy egyszerûen nem törődnek a dologgal. Az emberi agy és az érzelmek fura mûködését bizonyítja, hogy észrevettem, néha egyszerûbbnek tûnt mérgesnek és idegesnek lenni a barátaimra, mint megalázkodni és segítséget kérni. Hány alkalommal kérheted meg a barátaidat, hogy maradjanak melletted a lakásban, és ne menjenek el bulizni? Hányszor kérheted meg őket, hogy olyan vacsorázós helyet válasszanak, ahol vannak olyan ételek, amelyektől nem kínoz majd még több fájdalom? Hányszor kérhetsz olyan dolgokat, amelyek kényelmesebbé teszik az életedet, anélkül, hogy azt éreznéd, mindig minden rólad szól? Az igazság az, hogy nem hiszem, hogy a barátaim bánnák, ha kinyitnám a számat, és elmondanám, mire lenne szükségem ahhoz, hogy több támogatást és kényelmet érezzek. Miért is bánnák? A helyükben én biztos nem bánnám. Azonban amikor az egész létezésem tehernek tûnik, nem olyan könnyû még több segítségért fordulni másokhoz.
10. Valamennyien, ha megbetegszünk, és a betegség nem múlik el, dühösek leszünk. Önmagunkra, valaki másra, vagy az egész világra. Hibáztatjuk a sorsot, miért pont velünk történik ilyesmi. Különösen, miután úgy érezzük mindent megtettünk azért, hogy ne így legyen. De valóban mindent megtettünk? Ez nagyon fontos kérdés.