Ugrás a tartalomra
Nem ismeritek a nagymamaszagot? Biztos minden nagymamáé más. Otthonkaszag. Otthonszag. Savanyúkáposztaszag meg pinceszag. Mosogatószag meg naftalinszag, molyok ellen. Levendulaszappanszag meg fertőtlenítőszag. Lekvárszag meg tyúkólszag. A nagymamaszag csípős, belekábulsz. Olyan, mint a baromfiudvari napsütés, amelyiktől prüszkölni kell, orrba ver, csiklandoz. (...) A nagymamaszag azt jelenti, akármennyi sütit vehetsz. Ha pukkadásig laktál, akkor is. Ha félretolod a tyúkhúslevest, amely nemrég még szaladgált, akkor is. Egyél, aranyom, alig ettél. Az evés élet.
Kapcsolódó idézetek
-
Ha nem úszkálnak előttünk a zsírkarikák a nagyi húslevesének a tetején, ha nem tölti be a lakást a nagyi rántott húsának a szaga, ha a nagyi fonott kalácskájából nem csurran ki a nagyi házi készítésû, titkos családi recept alapján készülő baracklekvárja, és ha nem gőzölög a nagyi utánozhatatlan kakaója az asztalon, akkor beáll a csend pár udvarias "hogy vagy" után, mert hiába, egy nagymama csak a konyha felől értelmezhető.
Karafiáth Orsolya
-
És nem kell más, mert az nem olyan, annak nem olyan a szaga, a lélegzetvétele, a horkolása, a hasa, a szőre. Senki nem érti, hogy nem kell más. Nem kell. Nem, nem, nem.
Tisza Kata
-
Egy nagymama háza általában különleges. Az ember mindig tudja, milyen illata van.
Fredrik Backman
-
Én szeretem a szagokat. És nem csak a kellemeseket, az izzadságszagot is, az újságét, az áporodott füstszagot. Ez az élet. A webnek nincs szaga.
-
A rossz szagok ugyanannyira jók, mint a jó szagok! (...) A rohadás az, aminek szaga van. De ha valami rohad, az azt jelenti, hogy lassan valami újnak a részévé válik. És az új valaminek, ami így keletkezik, már jó lesz a szaga. Ezért mindegy, hogy valami büdös vagy illatos, ez is csak az élet örök körtánca.
Janne Teller
-
100-150 éve még nem is létezett szemét. Ami hulladék volt, azt felhasználtuk: a maradékot megették az állatok, a papírt elégették, mûanyag nem volt... A nagymamám még 80 éves korában sem értette, hogy mi a szemét. Nem dobott ki semmit. Valahogy szégyellte kihajítani a dolgokat. És nem azért, mert szegénységben nőtt fel: egy vidéki nagybirtokos leánya volt. Kimosta a tejes zacskót, a tejfölös dobozt, és a garázsban gyûjtötte. Õ még nem ismerte azt, ami a mi nemzedékünknek már éppen akkora élvezet, mint a vásárlás: a kidobás kéjét. Ha valamitől megszabadulsz, rögtön vehetsz egy másikat!
Cserna-Szabó András
-
A hazugságnak, mint talán sokan tudják, megvan a maga sajátos íze. Olyan száraz, meg keserû is, és fintorogni kell tőle, mint amikor az ember bekap egy csábos desszertet, és nem csoki- vagy mogyorókrém van benne, mint amire számított, hanem citromízû.
Jodi Lynn Picoult
-
Ilyen az élet. Mint a cigaretta. Lehet első osztályú vagy silány. Van, aki rágyújt és végigszívja, másnál kialszik félúton, megint más önként eloltja. Van, aki a félig szívott cigarettát újra meggyújtja, de nem bírja befejezni, vagy meggyújtja és küszködve végigszívja. Egyiknél véletlenül átnedvesedik, a másik egy fotelben hátradőlve kényelmesen élvezi. Van, aki erőset választ, más a könnyût szereti, van, aki erőset szeretne, de csak könnyû jut neki, más meg épp fordítva, könnyût szeretne, de csak erőset kap. Van, aki mélyen leszívja, más meg csak mímeli.
-
Vannak ezek a nagy sütisdobozok, amikben többféle aprósütemény van összeválogatva. Van köztük olyan, amit szeretsz, és olyan is, amit nem annyira. Először kieszegeted belőle azokat, amiket szeretsz, végül nem marad benne más, csak amit nem szeretsz. Én mindig erre gondolok, amikor valami rossz dolog történik velem. Ha most ezeket szépen lenyelem, utána minden rendben lesz. Mert az élet egy sütisdoboz.
Murakami Haruki
-
Mennyit nyom az életük? Képzeljék el, hogy hátizsákot cipelnek! Érezzék a pántokat a vállukon! Érzik? Most pakolják bele mindazt, amiből az életük áll! Kezdjék az apróságokkal, csecsebecsékkel, szuvenírekkel a polcokról, a fiókokból. Érezzék a növekvő súlyt! Jöhetnek a nagyobb dolgok: ruhák, asztali berendezések, lámpák, ágynemûk, a tévéjük. A zsák nehezedik. Most jöjjenek a nagyobb dolgok: a kanapéjuk, az ágyuk, a konyhaasztaluk. Tömjék bele mind, a kocsijuk is mehet! Az otthonuk, akár kis garzonlakás, akár kétszintes ház, szép sorjában tömjék bele mind a hátizsákjukba! Most induljanak el! Elég nehéz, igaz? Pontosan ezt csináljuk napi szinten: megpakoljuk magunkat, míg mozdulni sem tudunk, pedig jól tudjuk, a mozgás az élet. Így én most felgyújtom ezt a hátizsákot. Mit vesznek ki? Fotókat? Fotó annak kell, aki nem tud emlékezni. (...) Égjenek a fotók! Sőt, égjen minden, és képzeljék el, hogy holnapra már nincsen semmijük! Vérpezsdítő érzés, nem igaz?