Nem ravatalos szûk szobában: Ott fent feküdt, a hegytetőn. Tavaszi szél suhant felette, Nappal a napfény nézegette, Éjjel a csillagok, merőn.

Kapcsolódó idézetek

1. Messze fenn a napsütésben vannak a legmagasabbra törő vágyaim. Lehet, hogy nem érem el őket, de felnézhetek, láthatom, hogy milyen szépek, hihetek bennük, és megpróbálhatom követni őket. Louisa May Alcott
2. Nézd, fent, a háztetőn ott Neked táncol a Hold, Lenéznek rád a fénylő Csillagok, A sötét folyóparton Álmos, nagy béka ül, Hangtalan suhan egy kismadár, Látod, ő is hazarepül. Charlie
3. Az utakat még könnyen járom, De a hegy alján már megállok. Tudom, hogy fentről messzebb látnék, Ott több a nap, kisebb az árnyék, De majd feljutnak újak, mások.
4. Az este, ahogy feküdtem az ágyamban, és bámultam a csillagokat, arra gondoltam: hova a francba lett a tető?
5. Mintha helyet akart volna csinálni magában valami másnak, valami ismeretlen sorsnak és érzésnek. Nem, nem volt még szerelmes..., de ahogy az alacsonyan úszó felhők árnyékát néha látjuk végighúzódni a mezőn, s tudjuk, hogy idáig tart az árnyék, s ott már a napsütés kezdődik: úgy állt ő is életének határvonalán, s tudta, hogy csakis az ő akaratán múlik, hogy marad, vagy belép a fénybe. Müller Péter
6. A sötétedő eget csodálta, ahogy kifeszített, fekete sátortestét elárasztották a csillagok. Szomorúan mosolygott magányán, de nem sírt, piszkos arcára már odaszáradtak a rég elhullatott könnyek. Csak nézte az eget, hangtalan, lágyan menetelt az idő a képzelet indás vaskapui mögött.
7. Sokáig időztem a három sír körül, a szelíd ég alatt; elnéztem a hanga és a harangvirág körül röpködő éji lepkéket, a füvet felborzoló szellőre figyeltem, és eltûnődtem rajta, miért is hiszik az emberek, hogy nyugtalan az álmuk azoknak, akik odalenn alusznak ebben a békés földben. Emily Bronte
8. Lágy, szelíd szél. Pihenni betér. A gyertyaláng az árnyékoktól fél. Egy cseppnyi fény. S az éj zenél. A két szemedben ég a szenvedély. Tolvai Renáta
9. Felhasználtam a perceket, amíg nem emelte rám a szemét, s nézni kezdtem, először titokban, majd egyre merészebben. Most még gyönyörûbbnek láttam az arcát, mint tegnap este: olyan finom, okos és bájos volt minden vonása. Háttal ült a fehér függönnyel takart ablaknak; a függönyön átütő napsugár szelíd fénnyel öntötte el sûrû aranyhaját, szûzies nyakát, szép hajlású vállát, gyengéden nyugvó kis mellét. - Ránéztem - s milyen drágának és közelinek éreztem! Úgy tûnt fel nekem, mintha régóta ismerném, s nem ismertem volna semmit, s nem is éltem volna a mai napig. Ivan Szergejevics Turgenyev
10. Olyan erős lett a keleti szél, hogy az arcán érezte. (...) Megirigyelte a szél szabadságát, és rádöbbent, hogy a szabadságot ő is megszerezheti magának. Ennek nincs semmi akadálya, csupán ő maga. Paulo Coelho