Sokáig időztem a három sír körül, a szelíd ég alatt; elnéztem a hanga és a harangvirág körül röpködő éji lepkéket, a füvet felborzoló szellőre figyeltem, és eltûnődtem rajta, miért is hiszik az emberek, hogy nyugtalan az álmuk azoknak, akik odalenn alusznak ebben a békés földben.

Kapcsolódó idézetek

1. Volt egy álmom, Rem, ahol minden, még az emberek szíve is olyan száraz volt. Ahogy figyeltem őket messziről, arra gondoltam, miért élnek? Mi ösztönzi őket, hogy reggelenként felkeljenek? Próbáltam rájönni, hogy mi az, amiért egyáltalán lélegzenek...
2. Néhanap velük álmodom, hangjukat hallom, szólnak: "Itt vagyok." Hómezők, a sár alatt, völgyekben, dombokon nyugszanak. Testüket, vérüket, könnyeiket őrzi a föld, végtelen tengerek. Izzik fenn a láthatár, a tiszta szél lelkükért sóhajt már.
3. Szép hajnaloknak s alkonyoknak csendjét lelkemben illatozza még az emlék, sírtam, nevettem és szerettem nemrég, e drága földön nyughatatlan vendég. De rég volt, szent ég!
4. Három dolog volt leginkább, aminek okát folyamatosan kutattam, hogy miért így és nem másképp vannak, mégpedig a bolygók számát, nagyságát és mozgását. Ahhoz, hogy ezt merjem tenni, a nyugvó dolgoknak, nevezetesen a napnak, az álló csillagoknak, a köztes térnek az Istennel, az Atyával, a Fiúval és a Szent Lélekkel való szép harmóniája indított. (...) Mivel a nyugvó dolgok így viselkednek, semmit sem kételkedtem a mozgó dolgok megfelelő harmóniájában. Johannes Kepler
5. A halál olyan gyönyörû lehet. Feküdni a puha, barna földben, s hallgatni a csöndet, míg a fûszálak hajladoznak a szélben az ember feje fölött. Ott nincs sem tegnap, sem holnap. Az ember elfelejti az időt, megbocsát az életnek, és békében nyugszik. Oscar Wilde
6. Sokféle volt és kísértő az Éden. Zengett-zúgott szép fáival köröttem az érthetetlen isten tenyerében. Lator László
7. Friss, hûvösebb szellő legyintette meg a homlokomat, és úgy éreztem, mintha valahol messze, egy vad, elhagyatott tájon mi ketten találkoztunk volna. A lelkünk bizonyára találkozott is. (...) A lelkeknek ez a találkozása sokkal megrendítőbb és megmagyarázhatatlanabb, semhogy beszélni lehetne róla. Charlotte Bronte
8. Ültem mellette az ágon, arcába néztem, de ilyen közelről, és mindenféle történetet meséltem neki. S neki nevetnie kellett, hátraszegte fejét, szemét lehunyta, s én odasuttoghattam mindent a füle mögé, nagyon halkan, a tarkójánál volt a szám, ahol a legtöbb kis pihe volt. Ilyen s hasonló álmokat láttam hetente többször. Szép álmok voltak - nem panaszkodhatom -, hanem hát csak álmok, és ahogy ez már csak az álmok tulajdonsága, éhesen hagyták végül az embert.
9. Bent égett a tûz, és az este valahogy olyan otthonos volt, és fájt benne a gondolat, hogy mindez nem lesz egyszer... Itt állnak a fák, nézik a házat, és a ház üres lesz. Teteje beomlik, gerendái elkorhadnak, ajtaját kidönti a szél, és a karámból még egy-egy oszlop áll, és aki áthalad erre, meglátja, és azt mondja: itt valamikor élt valaki. És aztán továbbmegy. És látja a tisztást, a fákat, a patakot és az Istenszékét, és minden éppen olyan lesz, mint most... csak nem ül senki a küszöbön, mert valaki, aki itt volt, elment. Wass Albert
10. A földi nép olyanra vágyik, Ami a földön nem lehet, Búvóhelyet ásna rogyásig, De csak a sírját ássa meg. Van, aki fárad, futva, félve Töri magát nyugvóhelyért, S ha benne fekszik, kérdi végre: Miért is siettem, jaj, miért? Bertolt Brecht