Ugrás a tartalomra
Nem szabad összekeverni az egészséges önbizalmat a fennhéjázó, másokat elnyomó viselkedéssel, bár annak a hátterében is valójában önbizalomhiány rejtőzik.
Kapcsolódó idézetek
-
Noha az önbecsülés és a magabiztosság nem ugyanaz, bizonyos átfedést mutatnak egymással. A valóban magabiztos ember nem viselkedik arrogánsan, hiszen az arrogancia csak a bizonytalanság elleplezésére szolgáló vékonyka fátyol.
Amy Cuddy
-
Egészséges önbecsülés nélkül nem becsülhetjük a másik embert sem. Aki pedig megveti magát, az a másik embert is hajlandó lenézni, sőt, úgy gyûlöli felebarátját, mint önmagát. Kellő önismeret nélkül senki sem ismerheti meg a másik embert.
Gyökössy Endre
-
Az önelfogadás és az önbizalom egymással harmóniában mûködnek jól, és így teszik lehetővé egy érzelmileg kiegyensúlyozottabb élet kialakítását. Ehhez tényleg bátorság kell, de nagyon megéri.
Tari Annamária
-
Az önbizalomnak egyensúlyban kell lennie az önismerettel. Régebben utáltam és aktívan kerültem mindenfajta kritikát. Most inkább megpróbálom azzal a feltételezéssel meghallgatni, hogy igaz, majd eldönteni, hogy akarok-e tenni valamit, vagy nem. Az igazságkeresés nehéz és gyakran fájdalmas, de ez választja el a jogos önbizalmat az önámítástól.
Sam Altman
-
A kihívó viselkedés és a pökhendiség mindig önbizalomhiányra vezethető vissza, míg az alázatosság és udvariasság a belső erő jele.
Darnel Christian
-
Önmagunk szeretete nem azt jelenti, hogy az egész világnak kérkednünk kellene. Sokkal inkább nyugodt magabiztosságra, humorral fûszerezett önbecsülésre és belső stabilitásra van szükség. Az önbecsülés egyensúlya törékeny. Ha túl kevés vagy túl sok van belőle, az könnyen oda vezet, hogy elhagyatottnak érezheted magad.
Andrew Matthews
-
Egy egészséges ember nem kínoz másokat. Általában a megkínzottakból lesznek a kínzók.
-
Nem értek egyet azzal, hogy valakinek szégyellnie kell magát a külseje miatt. Szó sincs róla. De az, hogy elhitessünk magunkkal, hogy nem tartozunk felelősséggel a testünket illetően, az egy szörnyû bûn.
-
Az önbizalomhiány súlyos lelki betegség. Szinte mindenki szenved tőle. Szerintem még azok is, akikről elsőre azt gondolnád, hogy nagyon el vannak szállva maguktól, még ők is csak ellensúlyozni akarjak a maró érzést, hogy nem elegek.
-
Ne törekedj arra a látszatra, hogy bármit is tudsz! S ha néhány ember tart is rólad valamit, te légy bizalmatlan önmagaddal szemben.
Epiktétosz