"Nem tudom, mi van velem", vallotta meg a leánynak könnyáztatta arccal, "de valahányszor megjelenik az úrnő az erdőben, fölfénylenek a falevelek, és minden virág énekelni kezd. Valami perzselő kobold bújik belém, és tüzes lesz tőle a vérem. Csak meglátom, és úgy érzem, hogy madárrá változom és elrepülök, pedig nyugton ülök a földön."

Kapcsolódó idézetek

1. Õrült minden asszony, aki titkolt szerelmet táplál keblében, mert az ilyen titkolt, viszonzatlan szerelem fölemészti az életet. Ha pedig viszonzásra talál, akkor lidércfényszerûen olyan mocsaras vadonba csalogat, amelyből nincs többé menekvés. Charlotte Bronte
2. S ha már nincs fény az égen, Kihûlő véremre madarak szálljanak, S nekem nincs már mit kérnem, Csak még egyetlenegyszer hadd lássalak. Ismerős Arcok
3. Ha jönni látlak, elhomályosul szemem előtt minden és tûz fut végig testemen. És a hangod zenéje csaknem alélttá tesz, és éget és borzongat, mintha jégdarabbal érintenének. És remegés fut végig tagjaimon és siketítő zsongás zeng és bong fülemben, és nem tudom olyankor, hogy mitévő legyek. És könnyek gyûlnek szemembe, de mégis kacagni szeretnék örömömben, és ha beszélni próbálok, reszket a hangom, és valami görcsösen összeszorítja a torkomat, hogy nem bírok lélegezni, s a kín összefacsarja szívemet. És hogy mit érzek még, nem tudom elmondani mind, de azt tudom, hogy mikor velem vagy, az az élet, és mikor elhagysz, az a halál.
4. Mért is voltam ilyen? Kábultság ez rajtam, vagy mi az ördög? Nem fognak az érzékeim? Mert mégiscsak különös, hogy így eleresztek valamit, ami már ott van a kezem közt. Hogy így eleresztem a madarat, mintha laza volnék, vagy nem volna jellem a szívemben. Füst Milán
5. Volt egyszer egy madár. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörû, fénylő, színes tollakkal áldotta meg a sors. Az olyan állat, amely szabadon repülhet az égen, boldoggá teszi azt is, aki nézi. Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nő, és beleszeretett. (...) A nő csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat. De egy napon arra gondolt: mi lesz, ha a madár egyszer majd távolabbi hegyeket is meg akar ismerni? És megijedt. (...) És azt gondolta: "Csapdát állítok neki. Ha megint jön, többé nem repülhet el tőlem." A madár szintén szerelmes volt belé, és másnap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapdába, és fogoly lett. A nő kalitkába zárta, és egész nap nézte. (...) Mivel a madár nem repülhetett, nem tudta kifejezni a létének értelmét, és lassan elhervadt, elveszítette tollai ragyogását, és megcsúnyult. (...) Egyik nap elpusztult a madár. A nőt elfogta a bánat, és éjjel-nappal rá gondolt. De nem a kalitkára emlékezett, hanem arra a napra, amikor először meglátta boldogan repülni a felhők között. (...) A madár nélkül az ő élete is elvesztette az értelmét, és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá. "Miért jöttél?" - kérdezte a halált. "Hogy újra együtt repülhess a madaraddal" - felelte a halál. "Ha hagytad volna, hogy mindig elrepüljön és visszajöjjön hozzád, csak még jobban szeretted volna és csodáltad volna, most viszont még ahhoz is rám van szükséged, hogy újra találkozhass vele." Paulo Coelho
6. Hol bennem erdő volt: dúvad- s madár-had hazátlan csörtet villámtûz elől; és kunyhóm összedől, ha benne otthonod meg nem találtad. Weöres Sándor
7. Színem változik, arcomon méreg sáppad, a hû értelem elhagyott, titkon könnyezem is, tudom; lassú tûz, szerelem kínoz, elégek én. Quintus Horatius Flaccus
8. Mikor a nevem meghallod, könnybe lábad a szemed, Ahol az ég és a föld összeér, ott nevetek feletted! Szemem vértől izzik, haragomtól óvjon meg az ég, Mikor a szikrából vad tûzvihar lesz, nincsen menedék! Szeretlek gyûlölni! Gyûlöllek szeretni! Children of Distance
9. Volt valami varázslatos benne, félig kislány, félig nő volt, a pajkos tündérből szirénné vált, majd vissza, játszott az emberi érzelmek minden skáláján, néha csupán arcmimikáját és hihetetlenül szép, zöld szemét hívta segítségül.
10. A sors nem nékem szánta - hát mért láttam álmomban magát? Van örök álom: a lovag hölgyét álmodja egyre csak, ellenségét az üldözött, a hajlékát a számûzött, az óceánt a kapitány, rózsaszín ködöt a leány. Az én álmom más: valami megfejthetetlen, egyszeri, s ha egyszer mégis visszatér, a szívemből kiszáll a vér. Alekszandr Blok